PSG: Ancelotti már márciusban eldöntötte, hogy távozik

Vágólapra másolva!
2013.09.17. 11:28
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti saját elmondása szerint már márciusban eldöntötte, hogy két idényt követően elhagyja a Paris Saint-Germaint.

Az olasz szakvezető a L'Équipnek nyilatkozott döntéséről, amelyet még azt megelőzően hozott meg, hogy a Real Madrid egyáltalán szóba került volna, mint lehetséges új együttese.

Már a Reims elleni egy-nullás vereség után meghoztam a döntésemet, bár megindokolni nem tudtam. Két pont előnnyel vezettük a bajnokságot, idegenben legyőztük a Valenciát a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában, igaz, nagyon rosszul játszottunk. A három intenzív hónap után nyugalomra volt szükségem, nem éreztem a bizalmat. A bajnoki meccset követő napon elmondtam Leonardónak, hogy a szezon végeztével nem folytatom a munkát” – elevenítette fel márciusi emlékeit Ancelotti, aki tagadta, hogy a Real Madrid ajánlata miatt állt fel a PSG kispadjáról, hiszen ekkortájt a spanyolok még nem is érdeklődtek a szakember iránt.

Az 54 esztendős tréner a „királyiak” új igazolásáról, a hozzávetőlegesen 100 millió euróért megvásárolt Gareth Bale-ről is szót ejtett.

„Nem tudom, hogy a klub mennyit fizetett érte, de ez már a múlt. A legfontosabb, hogy olyan játékost vásároltunk, aki segíthet nekünk a címek elérésében. Cristiano Ronaldo a bal, Bale a jobb oldalon szeret játszani, ahogy az utolsó idényében a Tottenhamben is tette, míg Benzema mögött Isco kaphat szerepet. Nem lesz probléma azzal, hogy összhangba kerüljön ez a négyes” – vélekedett az edzőként kétszeres BL-győztes Ancelotti.

Legfrissebb hírek

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Ancelotti keretet hirdetett, Neymar nem kapott meghívót

Foci vb 2026
2025.08.25. 21:12

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10
Ezek is érdekelhetik