Átigazolások: Törökországban marad a „kis Ferdinand”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.15. 12:10
A török első osztályú Antalyasporban folytatja pályafutását a Queens Park Rangersszel a hónap elején közös megegyezéssel szerződést bontó Anton Ferdinand. A Manchester Unitedet erősítő Rio Ferdinand öccse hároméves szerződést kötött új klubjával.

Anton Ferdinand a West Ham Unitednél öt, míg a Sunderlandnél három szezont húzott le, majd 2011-ben a Queens Park Rangersbe igazolt, amelyben első idényében alapembernek számított, ám a legutóbbi szezon közepén kinevezett Harry Redknapp már nem számolt vele.

A 28 esztendős védő így a 2012–2013-as idény második felét a török Bursaspornál töltötte, majd kölcsönszerződése lejártával visszatért a QPR-hoz, hogy aztán augusztus elején közös megegyezéssel felbontsa a szerződését.

A szabadon igazolható futballista csak néhány nap erejéig volt munkanélküli, a mögöttünk hagyott idényben az élvonalban 7. helyen végző Antalyaspor hároméves szerződést kötött vele. A török klub egyébként ezen a nyáron már megszerezte a korábbi cseh válogatott Milan Barost is.

 

Legfrissebb hírek

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2025.06.16. 13:16
Ezek is érdekelhetik