PSG: Tito a BL-meccs után hívott a Barcába - Thiago Silva

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.01. 14:05
A francia PSG labdarúgócsapatának brazil középső védője, Thiago Silva a hazai rendezésű Konföderációs Kupán aratott győzelem után elárulta: a Barcelona elleni BL-negyeddöntőt követően a párizsiakat búcsúztató katalánok vezetőedzője, Tito Vilanova személyesen invitálta őt a csapatába.
„Tito kiváló edző, olyan típus, akit kimondottan kedvelek – mondta Thiago Silva. – A PSG–Barcelona BL-meccs után röviden beszéltünk egymással, és akkor szólt nekem, hogy szeretné, ha náluk játszanék.”

A 28 éves brazil védőt tavaly az AC Milantól szerződtette a PSG – Zlatan Ibrahimoviccsal együtt –, pedig már akkor képben volt a Barca is mint lehetséges kérő. A befutó azonban a végül francia bajnoki címet nyerő együttes lett.

„Óriási különbség a tavalyi és a mostani helyzetemhez képest, hogy a Milan el akart adni, most pedig a PSG ragaszkodik hozzám. Remélem, mihamarabb vége lesz ennek a találgatásnak és bizonytalanságnak. Különben nem tudok semmiféle tárgyalásról, engem sem foglalkoztat ez a lehetőség, teljesen nyugodt vagyok, és készülök a vakációmra. A futballban persze soha nem lehet tudni biztosat, de jól érzem magam a PSG-ben és minden nap beszélek az elnökkel, nagyon nehéz lenne távoznom onnan.”

A futballista álomcsapatnak, illetve a világ legjobbjának nevezte a jövő Barcelonáját, amelyben Lionel Messi mellett Neymar is a katalánokat erősíti majd. Utóbbi valóban nagy fogás, így a Barcelonánál mostantól egy klasszis középső védő megszerzésére összpontosíthatnak.
Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
20 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik