Kétgólos hátrányból egyenlített a Real Madrid Lyonban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.24. 23:06
null
Carlo Ancelotti (középen) sokáig nem nagyon érthette, mit csinál a csapata (Fotó: Reuters)
A Real Madrid labdarúgócsapata kétgólos hátrányból egyenlítve 2–2-es döntetlent játszott felkészülési mérkőzésen az Olympique Lyon otthonában.

A Real Madrid vasárnap 6–0-ra nyert az angol másodosztályú Bournemouth ellen, most viszont jóval nehezebb erőpróba várt rá, ami már az elején bebizonyosodott. A spanyol csapat a 23. percben jegyezte első lövését, a Lyon ekkor már nyolcszor célba vette Diego López kapuját. A nyolc próbálkozás közül pedig az egyikből gól született, ráadásul nem is akármilyen. Alexandre Lacazette jobb oldali beadása után a középen helyezkedő Clément Grenier magától értetődő természetességgel belsőzte a labdát 12 méterről a jobb felső sarokba, kapásból, a kapunak háttal állva. 1–0

A félidő második felében már éledezett a Real Madrid, de egyenlíteni nem tudott, a nyáron igazolt Asier Illarramendit a 35. percben lecserélte Carlo Ancelotti.

A szünet után a vendégek játszottak fölényben, ám gólt megint csak a Lyon szerzett, Lisandro López révén. 2–0

Úgy tűnt tehát, hogy Ancelotti a második mérkőzésén máris elszenvedi első vereségét a Real kispadján – még ha csak felkészülési mérkőzésen is –, de az utolsó negyedórában hat perc alatt egyenlített csapata. Előbb a csereként beállt Álvaro Morata értékesítette az orosz Gyenyisz Cserisev által kiharcolt büntetőt (2–1), majd Casemiro fejjel volt eredményes Ángel Di María jobb oldali szögletét követően. 2–2

A hátra lévő időben több gól nem született, a nyáron a PSG-t elhagyó Ancelotti így döntetlennel tért vissza Franciaországba.

OLYMPIQUE LYON (francia)–REAL MADRID (spanyol) 2–2 (1–0)
Lyon, 40 ezer
néző.
LYON: A. Lopes – M. Lopes (Zefanne, 85.), Bisevac, Fofana (Umtiti, a szünetben), Dabo – Malbranque (Ferri, 86.), Gonalons – Danic (Fekir, 81.), Grenier (Mvuemba, 72.), Lacazette (Bahlouli, 73.) – L. López. Vezetőedző: Rémi Garde
REAL MADRID: Diego López (Adán, a szünetben) – Carvajal, Pepe (David Mateos, 62.), Nacho, Cserisev – Isco (Casado, 62.), Illarramendi (Casemiro, 36.), Özil (Khedira, a szünetben) – Di María, Benzema (Modric, a szünetben), C. Ronaldo (Morata, 62.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Grenier (20.), L. López (62.), ill. Morata (78. – 11-esből), Casemiro (84.)

Legfrissebb hírek

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Hazai ultrák nem lesznek, százötvennégy magyar szurkoló viszont ott lesz az azeriek elleni meccsen

Magyar válogatott
2025.06.10. 12:01

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

Gól nélküli döntetlennel melegített Azerbajdzsán a mieink elleni mérkőzésre

Minden más foci
2025.06.07. 17:29
Ezek is érdekelhetik