UEFA: Platini sajnálja a Málagát, és nem foglalkoztatja a Monaco

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.19. 20:06
null
Falcao érkezése után Dmitrij Ribolovljev azt is örömmel konstatálhatja, hogy az „európai köröket” <br />egyelőre nem érdekli jelentős anyagi kiadásokkal járó új „játékszere” (Fotó: Action Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, Michel Platini úgy nyilatkozott: egyelőre nincs napirenden, hogy a Monaco átigazolási ügyeit vizsgálják, holott a klub nyilvánvalóan megszegi a szövetség pénzügyi fair playre vonatkozó szabályozását.

 

A Ligue 2 bajnoka – pontosabban annak tulajdonosa, az orosz mágnás Dmitrij Ribolovljev – már több mint 100 millió eurót költött játékosokra: Falcaóért (60 millió euró), James Rodríguezért (45) és Joao Moutinhóért (25) is jelentős összeget fizetett ki a nyáron „nagybevásárlást” tartó hercegségbeli klub. A költekezés mértéke nyilvánvalóan arra utal, hogy a klub fittyet hány az UEFA pénzügyi fair playre, amely szerint a klubok nem költhetnek többet játékosvásárlásra a bevételeiknél, ugyanakkor Michel Platini nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy a Monacónak egyelőre még nem is kell ezzel foglalkoznia.

„Jelenleg a Monaco nem szereplője egyetlen UEFA-sorozatnak sem, szóval a téma nincs napirenden. Amikor ez a helyzet megváltozik, akkor beszélhetünk erről” – nyilatkozta az UEFA francia elnöke.

Platini elmondta, nem örül neki, hogy a Málaga ellen szankciókat kellett bevezetniük, így a spanyol csapat nem indulhat az Európa-ligában, ám szigorúan tartaniuk kell magukat a megfogalmazott határokhoz.

„A CAS [a nemzetközi Sportdöntőbíróság – a szerk.], a független testület is megerősítette a szankcióinkat, és mindenkit biztosíthatok róla, hogy a Málaga kizárása nem az UEFA célja, a pénzügyi fair play a klub érdekét szolgálja. Kettőezer-tizennégy áprilisában, májusában megvizsgáljuk, hogy melyik csapatok feleltek meg a szabályoknak és melyek nem. Az lesz a mérföldkő” – szögezte le az 57 éves sportvezető.

Az UEFA korábban figyelmeztette az arab emírségekbeli Manszúr bin Zajed sejk tulajdonolta Manchester Cityt és a katari kezekben gyarapodó Paris Saint-Germaint: ne próbálják különböző trükkökkel kijátszani az életbe lépő pénzügyi fair playt. Az UEFA akkor felhívta a figyelmet arra: a jelentős tulajdoni tőkét bevonó klubok esetében sem fogja megállni a helyét, hogy a tulajdonosi körhöz közel álló cégekkel kötnek irreálisan nagy összegű szponzorációs szerződéseket.

 

Legfrissebb hírek

William Gallas: Marseille-ben nem akarják, hogy a Paris Saint-Germain nyerjen

Bajnokok Ligája
1 órája

Hatalmas a fölény pénzügyi téren a PSG javára

Bajnokok Ligája
3 órája

Fennakad-e az olasz falon a triplázni vágyó PSG?

Bajnokok Ligája
4 órája

Szív vagy ész? – Mohai Dominik jegyzete

Bajnokok Ligája
12 órája

Ousmane Dembélé: Gyerekkorom óta álmodok róla, hogy egy ilyen meccsen futballozhassak

Bajnokok Ligája
13 órája

Dupla Tízes: most tényleg felér a csúcsra a PSG? Rutinnal győz az Inter? Jön a BL-döntő!

Bajnokok Ligája
17 órája

A PSG-vel is történelmet írhat Hvicsa Kvarachelia

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:58

Az Optánál a PSG egyszer sem, az Inter csak az elődöntőbe jutás után volt favorit a BL-fináléba jutásra

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 15:53
Ezek is érdekelhetik