PSG: megegyeztek Ancelotti lehetséges utódjával - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.01. 15:43
A Le Parisien értesülései szerint a francia válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Laurent Blanc egyéves szerződésben állapodott meg a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának vezetőségével. A kontraktus akkor lépne életbe, ha a fővárosiak jelenlegi vezetőedzője, Carlo Ancelotti távozna a klubtól.

A francia lap úgy tudja, hogy Blanc már személyesen is egyeztetett Nasszer al-Kelaifival, a PSG elnökével, és rövid távú, egyéves szerződésben állapodtak meg a felek.

A korábban a francia válogatottat is irányító 47 esztendős szakember abban az esetben lehetne a párizsi együttes vezetőedzője, ha a csapatot jelenleg irányító Carlo Ancelotti távozna a kispadról.

Erre egyébként megvan az esély, hiszen a José Mourinho utódját kereső Real Madrid első számú célpontja a vezetőedzői posztra az olasz szakember, ám a PSG eddig vonakodott elengedni a trénert.

„Motiváltnak érzem magam, így remélem, hogy a következő szezonban munkába állhatok, akár Franciaországban, akár külföldön” – nyilatkozta Blanc, aki a francia nemzeti csapattal a negyeddöntőig jutott a 2012-es Európa-bajnokságon.

Legfrissebb hírek

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Ancelotti keretet hirdetett, Neymar nem kapott meghívót

Foci vb 2026
2025.08.25. 21:12

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10
Ezek is érdekelhetik