Kapitális kapushiba, a németek eláztak az amerikai gólesőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.02. 22:40
null
Ter Stegen hibázott, az amerikaiak örülhettek, ahogy a meccs végén is (Fotó: Reuters)
A német labdarúgó-válogatott 4–3-as vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól idegenben nemzetközi felkészülési mérkőzésen. A házigazdák már három góllal is vezettek, a vendégek a végén kis híján egyenlíteni tudtak.

A német válogatott 875. mérkőzését játszotta, az amerikai labdarúgás pedig fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte. Az oklahomai katasztrófa miatt egyperces gyászszünettel kezdődött a találkozó, melyen a nationalelf tartalékosan állt fel.

A zöld mezben pályára lépő németek elaludtak az elején, a jól kezdő amerikaiak gyorsan kétgólos előnyre tettek szert. A 13. percben zörgött először a vendégek hálója: Graham Zusi tört előre a jobb oldalon, majd középre kanyarított, a szabadon érkező Jozy Altidore 11 méterről, kapásból bombázott a kapuba. (1–0)

Három perccel később jött az újabb gól, ezúttal egy német találat: hátul adogattak a nationalelf tagjai, Benedikt Höwedes passzolt Marc-André ter Stegenhez, aki meg akarta szelídíteni a labdát, ám egy rossz mozdulat következtében nem ért hozzá, így az begurult a kapujába. (2–0)

A hátralévő időben feljavult a német válogatott, ám különösebb veszélyt nem tudott jelenteni a hazaiak kapujára, így 2–0-s amerikai előnnyel fordulhattak a csapatok. A szünetben négyet cserélő németeknek hat percre volt szükségük a szépítéshez: Max Kruse beadását Heiko Westermann fejelte a hálóba. (2–1)

A német mélyrepülés folytatódott, a Tottenhamet erősítő Clint Dempsey percei következtek. A londoniak középpályása a 60. minutumban Altidore beadását vágta egy pattanás után Ter Stegen hálójába, majd négy perccel később egy szép egyéni akció után 20 méterről tekert a kapu bal oldalába, a német kapuvédő hiába repült, nem érte el a labdát. (4–1)

A nationalelf azonban nem adta meg könnyen magát: a 79. percben Max Kruse játszott össze Lukas Podolskival, előbbi 16 méterről a bal alsóba helyezett, ezzel megszerezte első válogatottbeli találatát. Két minutummal később már csak egy gól volt a két csapat között, Sidney Sam lövésénél Tim Howard hibázott, Julian Draxler pedig a hálóba kotorta a labdát. (4–3)

Izgalmas volt a hajrá, a németek a kapujukhoz szegezték vendéglátójukat, ám egyenlíteni nem tudtak, így 4–3-as vereséget szenvedtek. Az Egyesült Államok harmadszor vert meg olyan csapatot, amely az első vagy a második az aktuális FIFA-világranglistán.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
EGYESÜLT ÁLLAMOK–NÉMETORSZÁG 4–3 (2–0)

Washington, Robert F. Kennedy Memorial Stadium, 46 ezer néző. Vezette: Delgadillo (mexikói)
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Howard – Evans, O. González, Besler, Beasley (Castillo, 56.) – Zusi (E. Johnson, 56.), J. Jones, Bradley, F. Johnson (Davis, a szünetben) – Altidore (Boyd, 80.), Dempsey.
NÉMETORSZÁG: Ter Stegen – L. Bender (Westermann, a szünetben), Mertesacker (Wollscheid, a szünetben), Höwedes, Jansen (Aogo, a szünetben) – S. Bender (Kruse, a szünetben), Reinartz, Schürrle (Sam, 65.), Draxler, Podolski – Klose (N. Müller, 79.).
Gólszerzők: Altidore (13.), Höwedes (16. – öngól), Dempsey (60., 64.), ill. Westermann (52.), Kruse (79.), Draxler (81.)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

NB II-es felkészülés: a Vasas és a Kecskemét is két meccsből egyet nyert meg

Labdarúgó NB II
2025.07.20. 21:21

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55
Ezek is érdekelhetik