Cristiano Ronaldo szállította a portugál sikert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.10. 21:35
null
Cristiano Ronaldo első félidőben szerzett találata döntött (Fotó: Action Images)
Nemzetközi felkészülési mérkőzésen a portugál labdarúgó-válogatott Genfben Cristiano Ronaldo góljával 1–0-ra legyőzte Horvátországot.

Igencsak előkelő helyen állnak az együttesek a FIFA-világranglistán, hiszen a horvátok a 4., a portugálok a 6. pozícióban foglalnak helyet a legfrissebb listán.

Nem kezdtek be túlságosan a csapatok, a horvátok azonban így is kis híján hamar megszerezték a vezetést, egy rossz hazaadás után végül Olic került helyzetbe, de nem tudta rendesen eltalálni a labdát, így az jócskán a kapu mellé szállt.

A portugálok gyakorlatilag hazai pályán játszottak, rengetegen biztatták a helyszínen Ronaldóékat, és hangosan nyilvánították ki nemtetszésüket akkor, ha éppen a horvátok támadtak, vagy maradtak lent a földön.

A 18. percben Ronaldo kerülhetett volna ziccerbe, de Coentrao az alapvonal közeléből már csak a realos csapattársa mögé tudott visszapasszolni, ő pedig így már nem tudott megfelelően kapura lőni.

Az első fél órához közeledve Hugo Almeida egy szöglet után mindenkinél magasabbra ugrott, azonban a jobb felső sarok mellé fejelt.

A 36. percben aztán megszerezte a vezetést Portugália, Ronaldo kapott labdát a büntetőterületen belül, átvette majd 14 méterről a bal alsó sarokba lőtt (0–1).



Nem sokkal később egy villámgyors portugál ellentámadás végén Varela beadása után Ruben Amorim nagy erejű kapáslövése kanyarodott el a jobb felső sarok mellett, majd a félidő hajrájában még Ronaldo növelhette volna saját maga és csapata góljainak számát, egy bal oldali beadást követően 10 méteres bólintása azonban a lécre pattant, így egygólos portugál előny mellett vonultak pihenőre a felek.

A 50. percben bemutatkozhatott déli szomszédunknál a horvát élvonal legfiatalabb debütánsa és gólszerzője, a 17. életévét június 18-án betöltő Alen Halilovic is, akit korosztálya egyik legnagyobb európai tehetségének tartanak.

Nem sokkal később egy Amorim, Almeida, Coentrao összjáték végén utóbbi fejesét ismét a léc hárította – de mivel Almeida már lesen kapta a beívelést, így akkor sem ért volna a gól, ha a két fejessel végződő akció során a hálóba kerül a labda.

Az 55. minutumban Subasic akadályozta meg, hogy Almeida bal oldali szabadrúgása után Vierinha fejese – a kapunak háttal állva – a léc alatt kössön ki.

A 68. percben Ilicevic távoli lövését fogta magabiztosan Eduardo, aztán a túloldalon Vieirinha szerzett erőszakosan labdát, majd tört be a 16-oson belülre, az ötös bal oldaláról azonban a ziccerben érkező Almeida mögé tálalt, így kimaradt az ordító helyzet.

Az utolsó negyedóra kezdetén Modric kissé hosszú beadását próbálta meg hiába kapura fejelni Perisic, majd Oliveira bombája kerülte el a horvát kaput.

A 80. percben Vieirinha próbálta meg becsapni a kapus lehetetlen szögből, a 16-os bal oldal mellől azonban a hosszú felső mellé tekert.

A hajrában előbb a 16 éves Halilovic került közel az egyenlítéshez, jobbról, 17 méterről leadott lövése azonban egy védőt is érintve a jobb alsó mellett kötött ki, majd Eduardo öklözött kis híján saját kapujába, gól így tehát már nem született, a portugálok 1–0-ra megnyerték a mérkőzést.

Összefoglaló

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
HORVÁTORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–1
(0–1)
Genf.
Horvátország: Subasic – Srna, Corluka, Vida, Strinic (Halilovic, 50.) – Milic – Rakitic (Ademi, 59.), Modric, Vukojevic (Kovacic, 66.) – Olic (Kalinic 67.), Ilicevic (Perisic, 73.)
Portugália: Eduardo – Sílvio, Ricardo Costa, Bruno Alves (Sereno, a szünetben), Fábio Coentrao (Rúben Micael, 62.) – Silvestre Varela (Joao Pereira, 85.), Ruben Amorim, Custodio, Joao Moutinho (André Martins, 83.), Cristiano Ronaldo (Vieirinha, a szünetben) – Hugo Almeida (Nélson Oliveira, 76.)
Gólszerző: Cristiano Ronaldo (36.)

Legfrissebb hírek

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Keita és Szevikjan betalált, negyedik felkészülési meccsét is megnyerte a Fradi

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 13:24

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 19:55

Az Újpest döntetlent ért el az ukrán bajnokság ötödik helyezettje ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 18:56

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
2025.07.13. 17:55
Ezek is érdekelhetik