PSG: Ötven százalék, hogy távozom - Ancelotti

Vágólapra másolva!
2013.05.16. 10:09
A L’Équipe francia sportnapilap csütörtöki számában megjelent interjújában Carlo Ancelotti, a francia labdarúgó-bajnokságot megnyerő Paris Saint-Germain vezetőedzője azt mondta: ötven százalék az esélye annak, hogy a nyáron távozik a csapattól.

„Természetesen bőven elképzelhető, hogy maradok – mondta Ancelotti. – Most ötven-ötven százalék az esély (a maradásra és a távozásra). Jól beilleszkedtem Párizsban, és nem szeretek váltani. Csalódott voltam, amikor távoztam a Chelsea-től, és ha elmennék Párizsból, szintén szomorúsággal élném meg, de ez normális. Most mindent tisztázni szeretnék. Végig kell gondolni, mi mindent hozott ez a szezon. Sok minden történt, voltak köztük szép és kevésbé szép momentumok egyaránt.”

Mint arról többször beszámoltunk, Ancelottit sokan a Real Madrid vezetőedzői székében képzelik el a nyáron, és keringett olyan pletyka is, hogy Sir Alex Ferguson őt szerette volna megnyerni utódjának a Manchester Unitednél.

A L’Équipe-nek nyilatkozva Ancelotti határozottan cáfolta, hogy bárkivel is tárgyalt volna a Real Madridtól, és kijelentette: Ferguson sohasem kínálta fel neki utódlása lehetőségét.

A madridiak törekvéseivel kapcsolatban legutóbb az a hír látott napvilágot, hogy a párizsi klub visszautasította az Ancelotti szolgálataiért tett ajánlatot.

Legfrissebb hírek

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Ancelotti keretet hirdetett, Neymar nem kapott meghívót

Foci vb 2026
2025.08.25. 21:12

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10
Ezek is érdekelhetik