PSG: „Ancelotti döntésére várunk, nem tudjuk, mi lesz”

Vágólapra másolva!
2013.05.19. 16:48
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain vezetősége Carlo Ancelotti döntésére vár. Leonardo, a párizsiak sportigazgatója elmondta: a következő szezonra is szeretnék, hogy az olasz szakember maradjon a vezetőedző, de még nem tudják, elfogad-e egy másik ajánlatot.

„Ugyanolyan helyzetben vagyunk, mintha egy játékosunk kapott volna ajánlatot máshonnan: várjuk, hogy tájékoztasson minket a továbbiakról, jelenleg ugyanis fogalmunk sincs, mi lesz" – mondta Leonardo a Le Parisiennek.

A spanyol lapok már hetek óta kész tényként kezelik, hogy a Real Madrid kispadjáról a nyáron távozik José Mourinho, és visszatér korábbi sikerei helyszínére, a Chelsea-hez, üresen hagyva így a blancók kispadját. A madridiak legvalószínűbb választása a pozícióra Carlo Ancelotti lehet, akinek a szerződése 2014 nyarán jár le jelenlegi csapatánál.

„Mindig is hittünk Ancelottiban, és továbbra is vele szeretnénk folytatni. Olyan klubot akarunk létrehozni, amely az elkövetkezendő tíz évre versenyképes lehet a Bajnokok Ligájában. Ha a Real Madrid vagy a Barcelona ma megkeresne egy ajánlattal, nemet mondanék nekik" – tette hozzá Leonardo.

Legfrissebb hírek

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Ancelotti keretet hirdetett, Neymar nem kapott meghívót

Foci vb 2026
2025.08.25. 21:12

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10
Ezek is érdekelhetik