Monaco: ügynöke szerint Hulk is a kiszemeltek között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.29. 17:45
A nagybevásárlást folytató Monaco labdarúgócsapatának legújabb kiszemeltje a Porto korábbi, a Zenit jelenlegi klasszisa, Hulk, akinek az ügynöke megerősítette a hercegségbeli klub érdeklődését.

Az orosz milliárdos, Dmitrij Ribolovljev tulajdonolta Monaco alaposan megerősített játékoskerettel kíván nekivágni a 2013–2014-es szezonnak. A francia élvonalba két idény után visszajutó együttes 70 millió euróért már megvásárolta a Portótól Joao Moutinhót és James Rodríguezt, és szerződtette a Real Madrid lejáró szerződésű védőjét, Ricardo Carvalhót is, továbbá közel áll az Atlético Madrid kolumbiai támadójának, Radamel Falcaónak a megszerzéséhez, akiért 45 millió eurót fizethetnek.

A legfrissebb hírek pedig arról szólnak, hogy a Monaco bejelentkezett a Zenit brazil válogatott játékosáért, Hulkért, aki korábban – Moutinhóhoz, James Rodriguezhez, Ricardo Carvalhóhoz és Falcaóhoz hasonlóan – erősítette a Portót is.

„Ismerem a Monaco vezetőit. Még nem léptem kapcsolatba velük, de igazak azok az értesülések, amelyek szerint érdeklődnek Hulk iránt” – nyilatkozta a játékos ügynöke, Teodora Fonseca.

Arról egyelőre nem szivárogtak ki információk, hogy a Monaco mennyi pénzt áldozna Hulk megszerzésére, akit a Zenit tavaly nyáron 55 millió euróért vásárolt meg a Portótól.

Legfrissebb hírek

PSG: a BL-döntő előtt megvették 45 millió euróért a szupertehetséget?

Francia labdarúgás
14 órája

Bundesliga: Tah elmondta, miért nem hagyta ott már tavaly Leverkusent

Német labdarúgás
16 órája

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Triplaesőt zúdított a címvédőre a Fenerbahce, be is jutott a férfi kosár Euroliga döntőjébe

Kosárlabda
2025.05.23. 19:21

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

A 99. percbeli büntetővel maradt bent Loic Nego csapata a francia élvonalban

Francia labdarúgás
2025.05.17. 23:29

Ligue 1: angol válogatott védővel erősített a Monaco

Francia labdarúgás
2025.05.15. 08:28
Ezek is érdekelhetik