PSG: Nem akarok még visszavonulni - David Beckham

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.20. 11:04
David Beckham, a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain angol középpályása a Sky Sports Newsnak elmondta: a párizsi csapat vezetői egyértelműen kijelentették, hogy a következő idényben is számolnak vele, és egyelőre ő sem tervezi még a visszavonulást.

„A szerződésem a 2012–2013-as évad végén lejár, de a tulajdonosok és az edzők is elég egyértelműen elmondták, hogy ha folytatni szeretném, tárt karokkal várnak a következő idényben is" – mondta a harminchét éves David Beckham.

A száztizenötszörös angol válogatott középpályás a téli átigazolási szezonban került a Los Angeles Galaxytól a párizsi klubhoz, ahol féléves szerződést írt alá, amely a nyáron jár le.

„Sokszor időbe telik, amíg egy új klubnál berendezkedik egy játékos és megtalálja a helyét. Szerencsére nekem sikerült nagyon gyorsan megértetnem itt magam mindenkivel. Az idény végén dönteni fogok a folytatásról" – nyilatkozta Beckham, aki januári érkezése óta összesen hétszer lépett pályára a bajnokságban, de mindössze egyszer volt kezdő a francia élvonal éllovasánál.

„Harmincnyolc éves leszek májusban, és erre minden pályán töltött percem emlékeztet, de a játékot még mindig élvezem, és amíg ez nem múlik el, addig futballozni akarok. Nem akarok még visszavonulni" – tette hozzá Beckham.

 

Legfrissebb hírek

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
18 órája

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52

A BL-döntő után megpróbálták kirabolni a PSG játékosát

Bajnokok Ligája
2025.06.03. 07:33

Több száz embert állítottak elő a PSG BL-győzelmének ünneplései során

Bajnokok Ligája
2025.06.02. 14:49

Hatadou Sako: Én is olyan aranyérmet akartam nyerni, amilyet a PSG futballistái

Kézilabda
2025.06.02. 07:00

Minden szempontból történelmi – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 23:12

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 18:20
Ezek is érdekelhetik