PSG: Ancelotti szerződést hosszabbítana a párizsiakkal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.12. 17:48
Carlo Ancelotti, a francia labdarúgó-bajnokságban listavezető Paris Saint-Germain vezetőedzője a következő szezonban is a klubnál maradna.
„Eldöntöttem, hogy folytatni szeretném a munkát" – mondta pénteken az 53 éves szakember, akinek jelenlegi szerződése idén júniusban jár majd le. A trénerrel kötött megállapodás értelmében a PSG jövőre is alkalmazhatja, ha a csapat a Ligue 1-ben az első három hely valamelyikén végez.„A helyzet egyértelmű, mert az elvégzett munkámat a szezon végén értékelik majd” – mondta Ancelotti. Hozzátette, ha a párizsi egyesület vezetősége elégedett lesz az együttes teljesítményével és ajánlatot tesz a folytatásra, akkor annak részéről nem lesz akadálya.Az olasz sztáredző 2011 decemberében vette át a PSG irányítását, s az előző idényben második lett a csapattal a bajnokságban, a Bajnokok Ligája mostani kiírásában pedig a negyeddöntőben, az FC Barcelona búcsúztatta a párizsi együttest.
Legfrissebb hírek

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
Tegnap, 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Gólszüret a Ligue 1-ban: a PSG hat, a Lille hét gólnál állt meg

Francia labdarúgás
2025.08.30. 23:19

Nehéz anyagi helyzetbe került az előző idényben BL-induló elit ligás csapat

Francia labdarúgás
2025.08.26. 12:42

Ancelotti keretet hirdetett, Neymar nem kapott meghívót

Foci vb 2026
2025.08.25. 21:12

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49

De Zerbi is kiállt a nyilvánosság elé, és elmondta a véleményét Rabiot balhéjáról

Francia labdarúgás
2025.08.22. 16:03

„A futballban mindenki hazudik” – édesanyja vette védelmébe az öltözőben verekedő Rabiot-t

Francia labdarúgás
2025.08.22. 11:05
Ezek is érdekelhetik