Premjer-liga: Dzsudzsák jól játszott, a Dinamo győzött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.27. 13:24
A Dinamo Moszkva Dzsudzsák Balázzsal a soraiban 3–1-re győzött a Mordovija Szaranszk ellen. A magyar szélső kezdőként 89 percet játszott mielőtt lecserélték. Aktívan futballozott, több lövése is volt, az első gól előtt pedig tőle indult a Dinamo akciója. A moszkvaiaknál Kevin Kuranyi két gólt is szerzett.  

A Dinamo Moszkva már a 4. percben megszerezte a vezetést a Premjer-liga 26. fordulójában hazai pályán a bentmaradásért küzdő Mordovija Szaranszk ellen. Az akció Dzsudzsák Balázs bal szélről történő beadásából indult, majd a középen helyezkedő társak közreműködésével Artur Juszupov elé került a labda, aki közelről nem hibázott.

A folytatásban Dzsudzsáknak két lövése is volt. Előbb a jobb szélről – ezen az oldalon játszott, de volt, hogy a másikon is feltűnt – lőtt ballal a kapu fölé, majd szabadrúgását kellett védenie a kapusnak.

A 24. percben Kevin Kuranyi a kapu előtt helyezkedő, de időben felugró Dzsudzsák lábai alatt szerezte meg a második moszkvai gólt. Nem sokkal később a Mordovija egy kontrából szépített, de Kuranyi még a szünet előtt beállította a 3–1-es végeredményt.

A magyar szélsőnek a második félidőben még volt három lövése – kettőnél a védők mentettek, az egyik a bal kapufa mellé ment –, gólt ugyan nem szerzett de jó játékkal járult hozzá csapata győzelméhez. Dzsudzsákot a 89. percben Pavel Szolomatyin váltotta.

PREMJER-LIGA
26. FORDULÓ

Dinamo Moszkva–Mordovija Szaranszk 3–1 (Juszupov 4., Kuranyi 24., 36., ill. Pancsenko, 28.)

TOVÁBBI SZOMBATI EREDMÉNYEK, TABELLA, PROGRAM ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik