Svédország: Ibra Messit és az argentinokat magasztalta

Vágólapra másolva!
2013.02.05. 22:05
Bár korábban többször kritizálta, de legalábbis cinikus megjegyzéssel illette, a jelzőkkel soha nem óvatoskodó svéd Zlatan Ibrahimovic azt találta mondani a négyszeres aranylabdás argentin zseniről, Lionel Messiről, hogy minden bizonnyal ő a világ legjobb labdarúgója. A két együttes szerdán Stockholmban játszik felkészülési mérkőzést egymással.

„Leo egy fantasztikus játékos, egyéni képességeit tekintve mind bizonnyal a világ legjobbja, ezért nyer meg minden díjat" – mondta tőle szokatlan sportszerűséggel Ibrahimovic, aki bár jól érzi magát, mégis kisebb sérüléssel bajlódik, és amint azt Erik Hamrén szövetségi kapitány is megerősítette, holnap csak egy félidőt lesz a pályán. Főként annak ismeretében, hogy pénteken már bajnoki vár a PSG-re.Ibrahimovic, aki bár jól érzi magát, mégis kisebb sérüléssel bajlódik, és amint azt Erik Hamrén szövetségi kapitány is megerősítette, holnap csak egy félidőt lesz a pályán. Főként annak ismeretében, hogy pénteken már bajnoki vár a PSG-re.

Ibra ékpárja a kisebb sérüléssel bajlódó Johan Elmander helyett minden bizonnyal a rutinos Tobias Hysén lesz.

„Egyértelmű, hogy rajtuk nagyobb a nyomás, hiszen náluk a keret tele van klasszisokkal, akik küzdenek egymással a csapatba kerülésért" – mondta Ibrahimovic, majd megjegyezte: a svédeknél nincsenek úgy eleresztve, hogy akár két bombaerős válogatottat is kiállítsanak, mint szerdai ellenfelük. A svéd centernek a napokban futballügyekben megkerülhetetlen fogadási csalásokkal kapcsolatban is véleményt kellett formálnia.

„Én még soha nem vettem részt semmi ilyesmiben, és remélem, soha nem is fogok, mert ennek semmi köze nincs a sporthoz. Nem tudok sokkal többet mondani erről, csak amennyit én is olvastam, de nagyon remélem, hogy az nem igaz."

Legfrissebb hírek

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
Tegnap, 10:51

Klub-vb: Messit dicsérte, Beckhaméket lehúzta Wenger

Klub-vb
2025.06.30. 10:31

IFFHS: Lionel Messi sohasem esett ki a csoportkörben

Klub-vb
2025.06.28. 11:39

Gyász: térdműtét közben hunyt el az argentin labdarúgó

Minden más foci
2025.06.26. 11:29

Klub-vb: Messi minden idők legjobb góllövője a FIFA-tornákon

Klub-vb
2025.06.20. 12:57

„Nem vagyunk barátok” – Lionel Messi megszólalt Cristiano Ronaldóról

Klub-vb
2025.06.20. 10:33

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2025.06.19. 23:01

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
2025.06.15. 07:32
Ezek is érdekelhetik