Rothadt alma Milánóban, Beck-csavarodás Párizsban

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2013.02.03. 15:56
null
Bár Berlusconi korábban rohadt almához hasonlította, a Milan mégis szerzőtette Balotellit (Fotó: Reuters)
Nem azért, mintha mindenről az jutna az eszükbe, mint Mórickának, de észrevették, hogy napok óta sepregetünk, mint Franco Baresi, akkora hóhegyeket túrunk, hogy Larissa Riquelme-déja vunk van, kerülgetjük a kátyúkat, mint Diego Maradona a védőket Mexikóban, este vezetés közben keressük a fehér csíkot, mint Diego Maradona Nápolyban, vagy a megállókban toporgunk idegesen, mint Mészöly Kálmán a kispad előtt, morcos szemöldökkel huhogunk tenyerünkbe, mintha vásott szurkolók lennénk, és ha sokat álldogálunk, deresebb lesz a fejünk a hóesésben, mint Fabrizio Ravanellié; végül a tocsogós járdán két hosszú lépés között bekapnánk egy kis házi főzésűt, mint egy Váczi Zoltánba oltott Bácsi Sándor? No de nem lehetünk annyira elhavazva, hogy elmaradjon a transzfer-összefoglaló – a nagy hajrát két részletben dolgozzuk fel, most az utolsó következik.

OLASZORSZÁG, SERIE A

Azt mindig is tudtuk, hogy az olasz futballcsapatok elnökeinél rendre elgurul a gyógyszer, ha meghallják az átigazolás szót, de azért erre az őrületre, amit január legvégén csaptak a taljánok, a legvénebb Mercato-rajongók sem számítottak. Hogy mást ne mondjunk, a Parma az utolsó napon olyannyira beleélte magát a transzferhajrába, hogy 25 (huszonöt) üzletet csapott: 13 játékos jött, 12 pedig végleg vagy kölcsönbe távozott, természetesen fele játékjogokkal megvadítva. Nem is csoda, ha egy hajnali cikkírás közben elmerültünk ama képzelgésben, hogy a nyári szünetet azzal töltjük: elutazunk Parmába, ahol úgy elverjük a presidente igazolásokat végző kis kezét, mint Terence Hill pálcájával szokta a bamba bűnözőkét... A klub már csak azért sem „százas”, mert kis híján „kétszázas”: a nyári és a téli erősítéseket tekintve 95 futballistát igazolt, miközben 92-től vált meg.

Komoly tudósoknak kellene tanulmányozniuk, miért is olyan népszerű a nemzetközi labdarúgás Fekete Pákója, Mario Balotelli, aki miatt valósággal megőrültek Milánóban a szurkolók, és aki miatt képes volt Silvio Berlusconi még politikustól is szokatlanul mélyre lemenni, önmagát, korábbi szavait ártatlan arccal (vagy csak a botox teszi?) cáfolva. A legendás elnök ugyanis először azt mondta Balotelliről, hogy „ A Milannál nagyon fontos az emberi faktor. Ha egy rohadt almát beteszünk az öltözőbe, akkor az tovább fertőz. Balotelli olyasvalaki, akit én sosem fogadnék el a Milan játékosának”, de azután mégiscsak úgy döntött, hogy 20-23.5 millió euróért megveszi Balót. Akit könnyű szívvel elengedett a City, talán mert megtekintették statisztikáit: ebben az idényben egy bajnokin volt eredményes az olasz, és rúgott még két gólt a kupákban (egyet büntetőből).

A játékos hatalmas médiafelhajtás közepette repült Milánóba, ahol elmondta, hogy felnőtt férfiként tért vissza. Ezt minden bizonnyal nagy örömmel fogadták a város leányai és asszonyai, az átlagembernek pedig megmaradt a játékos ügynökén, Mino Raiolán való szórakozás: a szakember elmondta, hogy védence érkeztével 50 százalékkal nőtt a Serie A értéke. Egyéb szintekről már nem is szólva, és hogy segítsünk az olasz-fanoknak: egy webes fordító szerint a „Miért mindig én?” olaszul úgy fest, hogy „Perché proprio a me sempre?".

Két dolgot azért írjunk mindenképpen Balotelli javára: egyrészt ismerjük el, hogy ha véletlenül huzamosabb ideig a futballra koncentrál, remek, még ha nem is klasszis támadó, és a Milanhoz igazolása érdekében hajlandó volt lemondani éves hatmillió eurós angliai fizetésének egyharmadáról. A nagy ügy árnyékában kissé elsikkadt, hogy a Milan igazolt egy szépreményű középső védőt is, a lengyel óriást, Bartosz Salamont, jobbján pedig a sokszoros válogatott Cristian Zaccardo szerepelhet majd, valamint mégsem egyeztek meg a Real Madriddal Kaká visszahozataláról.

A Juventusnál nagy ütemben folytak a tárgyalások, de a torinói klub bölcsen úgy döntött, hogy nem igazolgat pánikszerűen, és nem ugrik bele fölösleges csereberékbe; viszont lemond pár fiatal tehetségről (egy időre). A nyűgös Nicolas Anelka leigazolása – a 33 éves francia labdarúgó a kínai Sanghaj Shenhuától érkezett, fél évre 600 ezer euróért kölcsönbe – azért tartalmaz némi kockázatot. Az INTER ellenben kedvére transzferált: a Wesley Sneijder és Coutinho eladásából befolyt összegből megvette a jobb oldali támadó középpályás Ezequiel Schelottót az Atalantától, a szűrő Zdravko Kuzmanovicsot a Stuttgarttól, 11 milliót adott nem kis meglepetésre a horvát üstökösért, a karmester Mateo Kovacicért a Dinamo Zagrebnek (a 18 éves játékost a 10-es mezzel várták), valamint érkezett egy cserekapus a Laziótól: Juan Pablo Carrizo. Akár csak a Juvénél, pár fiataltól itt is megváltak.

Rómában nem folytak nagy pénzek, bár az AS megvette a remek brazil védőt, Marquinhost a Corinthianstól, potom hárommillióért, és szintén fillérekért jött a görög szélső hátvéd, Vaszilisz Toroszidisz. A Laziónál nem költenek már százmilliókat, mint tizenegynehány éve, jellemző módon kilencen távoztak, és csak a portugál jobbhátvéd, Bruno Pereirinha érkezett, ő is ingyen. A Fiorentina ismét ügyeskedett, Giuseppe Rossi megszerzése után a lengyel tehetség, Rafal Wolski, a német válogatott bekk, Marvin Compper, valamit a rutinos futómasina, Mohamed Sissoko mind nyerő ötlet.

A PALERMO olyan válogatott játékosokkal gazdagította keretét, mint Alejandro Faurlín, Mauricio Sperduti, Nélson, Mauro Boselli, Andrea Dossena, Anselmo és Diego Fabbrini; ám a rutinos védő, Salvatore Aronica és a négymilliós vétel, a kapus Stefano Sorrentino is azonnali erősítést jelent. Nem panaszkodhat a NAPOLI sem: a déli ultrákat a szívbaj kerülgette, amikor az átigazolási határidő vége felé megjelent Londonban Edinson Cavani, de végül maradt Itáliában az ikon. Sőt, futotta érdemi erősítésre is: a portói védőblokk, Rolando, valamint a nagy munkabírású udinei balhátvéd, Pablo Armero is kölcsönbe érkezett (de nem vesznek majd zsákbamacskát velük a nyáron, ha arra kerül sor), és hasonló cipőben jár a horvát védekező középpályás, Josip Radosevic (érte összesen annyit kellett adni, kétmilliót, mint két neves társáért).

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA

A németek az utolsó héten sem tagadták meg önmagukat, mert bár a korábbinál nagyobb számban, de kevés pénzért vásárolgattak. Vagy kölcsönöztek, mint például Varga Józsefet a Greuther Fürth, vagy a brazil válogatott kapust, Heurelho Gomest a télen egyébként kétségkívül ügyesen bütykölgető Hoffenheim. Vetélytársat kapott Hajnal Tamás a Stuttgartnál, a román válogatott Alexandru Maxim ugyanis azokon a posztokon bevethető, amelyeken a magyar futballista. Zárjuk rövidke körünket a Schalkével, amely nem kevés huzavonát követően csak leigazolta Michel Bastost a Lyontól, kétmillió euróért, kölcsönbe, de vásárlási opcióval.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1 ÉS MÁS

„David, Eiffel és járj (jól velünk)!” – mondta a PSG sportigazgatója, Leonardo az angol veteránnak, David Beckhamnek, és a 37 esztendős médiakedvenc belevágott karrierjének talán utolsó nagy kalandjába. Az biztos, nemcsak csavarásaival használ majd Becks a klubnak, hanem nagy lépés leigazolása az arab tulajdonosok nemzetközi elfogadottsága érdekében is. Hasonló célt szolgál, hogy heti 175 ezer eurós fizetését a középpályás jótékony célra, egy gyermekeket segítő alapítványnak ajánlja fel. A nemzetközi sajtóban vegyes az összkép, de egy jó idény még mindenképpen ott lehet Beckham lábaiban.

A Stade Rennes megszerezte a válogatott egyik szűrőjét, Alou Diarrát, aki kölcsönben érkezett a West Hamtől, és felbukkant egy régi ismerős is, a Real Madridot is megjárt szélső, Julien Faubert, aki a török Elazigsportól tért haza a Girondins Bordeaux-hoz (innen vette meg 2007-ben a WHU, 9.2 millió euróért).

Azon senki sem lepődik már meg, hogy az orosz klubok ezen a télen is szórták a tízmilliókat, a Zenit például 6.5 milliót sem sajnált a portugál válogatott kerettag Netóért, de mindez eltörpül ahhoz képest, hogy volt képes az Anzsi Mahacskala 35 millió eurót fizetni a Sahtarnak a brazil szélsőért, Willianért? Jellemző módon a (gaz)dagesztáni klub a Chelsea és a Tottenham orra elől happolta el a 24 esztendős futballistát, aki sajtóértesülések szerint mindössze 2.5 millió eurót keres majd évente új klubjában, amely összeg a Premier League élcsapataiban erősen középszerűnek számít csak.

Legyen klubkörképünk utolsó alanya az Alanyija: a holland válogatott Royston Drenthe véget vetett kallódásának, és féléves munkanélküliséget követően aláírt az oroszokhoz. Ahhoz képest, hogy néhány éve még 14 millió eurót fizetett Drenthéért a Feyenoordnak a Real...

OLASZORSZÁG, SERIE A
JÖTTEK-MENTEK
vastaggal az elmúlt hét napban történt igazolások. i.: ingyen, k.: kölcsönbe, kv.: kölcsönből vissza, kt.: közös tulajdonba
ATALANTA
Érkezett: Michele Canini (Genoa), Luigi Giorgi (k., Novara, 200.000), Igor Budan (k., Palermo), Lionel Scaloni (Lazio), Matteo Contini (Siena), Cristiano Del Grosso (Siena), Franco Brienza (Palermo), Marko Livaja (kt., Inter, 1.800.000)
Távozott: Federico Peluso (kölcsönbe, Juventus, 1.000.000), Thomas Manfredini (Genoa), Matteo Scozzarella (k., Ternana), Carlos Matheu (k., Siena), Adriano Ferreira Pinto (Varese), Ezequiel Schelotto (Inter, 5.300.000)
BOLOGNA
Érkezett: Naldo (k., Granada), Kadir Caidi (kv., Giacomense), Lazarost Hrisztodulopulosz (Panathinaikosz, i.), Davide Moscardelli (Chievo Verona)
Távozott: Andrea Pisanu (k., Montreal Impact), Federico Rodríguez (k., Montevideo Wanderers), Daniele Portanova (Genoa), Henry Giménez (k., Grosseto), Kadir Caidi (k., Pontedera), Robert Acquafresca (k., Levante)
CAGLIARI
Érkezett: Rui Sampaio (kv., Olhanense), Matías Cabrera (Nacional Montevideo, 1.500.000)
Távozott: Joaquín Larrivey (Atlante, ingyen), Rui Sampaio (k. Beira-Mar), Vincenzo Camilleri (kv., Reggina), Pablo Ceppelini (k., Lumezzane)
CATANIA
Érkezett: Marco Cuomo (kv., Milazzo), Edgar Cani (Polonia Warszawa, i.), Davide Lanzafame (kv., Grosseto), Marco Fiore (kv., Bellaria Igea Marina), Emiliano Tortolano (Latina Calcio)
Távozott: Marco Cuomo (k., Melfi), Morimoto Takajuki (k., al-Naszr), Mario Paglialunga (k., Hércules), Davide Lanzafame (k., Budapest Honvéd), Emiliano Tortolano (k., Sorrento), Marco Fiore (k., Gavorrano)
CHIEVO VERONA
Érkezett: Davide Tonani (kv., Castiglione), Alan Hernández (kv., Valle d'Aosta), Manuel Iori (kv., Cesena), Pablo Granoche (kv., Padova), Felipe Seymour (k., Genoa), Samir Ujkani (k., Palermo), Mario Sampirisi (k., Genoa), Gabriel Hauche (k., Racing Club), Alberto Paloschi (kt., Milan), Francesco Acerbi (k., Genoa), Ivan Fatic (kv., Hellas Verona), Nikolaosz Szpiropulosz (Panathinaikosz, i.)
Távozott: David Di Michele (Reggina), Sergio Viotti (k., Cremonese), Pablo Granoche (Cesena), Manuel Iori (Padova), Davide Tonani (k., Alma Juventus Fano), Stefano Sorrentino (Palermo, 4.000.000), Francesco Dettori (Perugia), Davide Moscardelli (Bologna), Ivan Fatic (k., Lecce), Marco Rigoni (k., Genoa)
FIORENTINA
Érkezett: Giuseppe Rossi (Villarreal, 12.000.000), Marcelo Larrondo (k., Siena), Marvin Compper (Hoffenheim, 200.000), Rafal Wolski (Legia Warszawa, 2.800.000), Federico Carraro (kv., Pro Vercelli), Francesco Di Tacchio (kv., Perugia), Matías Vecino (Nacional Montevideo, 2.300.000), Mohamed Sissoko (k., PSG)
Távozott: Francesco Della Rocca (kv., Palermo), Savio Nsereko (Viktoria Köln), Rubén Olivera (k., Genoa, 300.000), Federico Carraro (k., Gavorrano), Haris Seferovic (k., Novara), Mattia Cassani (k., Genoa), Francesco Di Tacchio (k., Virtus Entella)
GENOA
Érkezett: Matuzalém (k., Lazio), Antonio Floro Flores (Udinese), Masahudu Alhassan (kv., Novara), Eros Pisano (kt., Palermo), Lucas Pratto (kv., Vélez Sarsfield), Massimo Bonanni (kv., Grosseto), Thomas Manfredini (Atalanta), Enis Nadarevic (Varese, 250.000), Rubén Olivera (k., Fiorentina, 300.000), Francesco Acerbi (jmf., Milan, 4.000.000), Marco Rigoni (k., Chievo Verona), Jacopo Sbravati (kv., St. Christophe), Mattia Cassani (k., Fiorentina), Alessio De Bode (kv., Carpi), Niccolo Romero (kv., Savona), Daniele Portanova (Bologna), Lucas Pratto (kv., Vélez Sarsfield), Said Ahmed Said (Genoa U20)
Távozott: Anselmo (kt., Palermo), Alexander Merkel (Udinese, kt.), Masahudu Alhassan (Udinese, kt.), Lucas Pratto (Vélez Sarsfield, 2.000.000), Massimo Bonanni (k., Lugano), Michele Canini (Atalanta), Giammario Piscitella (k., Modena), Kévin Constant (jmf., Milan, 4.000.000), Felipe Seymour (k., Chievo Verona), Giammario Piscitella (k., Modena), Leonardo Melazzi (kv., Danubio), Mario Sampirisi (k., Chievo Verona), Alessio De Bode (k., Viareggio), Francesco Acerbi (k., Chievo Verona), Niccolo Romero (k., Pavia), Lucas Pratto (Vélez Sarsfield, 2.000.000), Jaccopo Sbravati (kv., Savona)
INTERNAZIONALE
Érkezett: Tommaso Rocchi (Lazio, 300.000), Sebastian Carlsén (kv., Trelleborg), Marco Benassi (Modena, játékjogának másik fele is), Ezequiel Schelotto (Atalanta, 5.300.000), Zdravko Kuzmanovics (VfB Stuttgart, 1.200.000), Mateo Kovacic (Dinamo Zagreb, 11.000.000), Simone Pecorini (kv., Cittadella), Juan Pablo Carrizo (Lazio, 250.000), Riccardo Bocalon (kv., FC Südtirol), Alto Adige (FC Südtirol), Simone Pecorini (kv., Empoli), Lorenzo Crisetig (kv., Spezia)
Távozott: Andrea Romano (k., Prato), Wesley Sneijder (Galatasaray, 7.500.000), Alfred Duncan (k., Livorno), Matteo Bianchetti (K., Hellas Verona), Riccardo Bocalon (Unione Venezia), Dennis Esposito (szf.), Andrea Mei (szf.), Marko Livaja (kt., Atalanta, 1.800.000), McDonald Mariga (k., Parma), Lorenzo Crisetig (k., Crotone), Coutinho (Liverpool, 10.000.000), Daniel Bessa (k., Vicenza), Sebastian Carlsén (szf.)
JUVENTUS
Érkezett: Federico Peluso (k., Atalanta, 1.000.000), Alberto Masi (kv., Pro Vercelli), Prince-Désir Gouano (kv., Lanciano), Leonardo Spinazzola (kv., Empoli), Reto Ziegler (kv., Lokomotiv Moszkva), Raffaele Alcibiade (kv., Carrarese), Manuel Giandonato (kv., Vicenza), Niccolo Corticchia (kv., Carrarese), Filippo Boniperti (kv., Empoli), Nicolas Anelka (Sanghaj Senua, i.)
Távozott: Lúcio (Sao Paulo, i.), Prince-Désir Gouano (k., Vicenza), Leonardo Spinazzola (k., Lanciano), Alberto Masi (kt., Ternana), Raffaele Alcibiade (k., Budapest Honvéd), Reto Ziegler (k., Fenerbahce, 250.000), Filippo Boniperti (kt., Parma), Niccolo Corticchia (Vicenza), Manuel Giandonato (k., Cesena), Salvatore D'Elia (Vicenza)
LAZIO
Érkezett: Luca Crescenzi (kv., Nocerina), Bruno Pereirinha (Sporting CP)
Távozott: Matuzalém (k., Genoa), Tommaso Rocchi (Inter, 300.000), Ettore Mendicino (k., Como), Antonio Cinelli (Vicenza), Lionel Scaloni (Atalanta), Juan Pablo Carrizo (Inter, 250.000), Luciano Zauri (Pescara), Giuseppe Sculli (k., Pescara), Luca Crescenzi (k., Viareggio)
AC MILAN
Érkezett: Alessio Innocenti (kv., Pro Vercelli), Mattia Desole (kv., Monza), Filkor Attila (kv., Bari), Umberto Previti (Milazzo), Riccardo Saponara (Empoli, kt., 4.000.000), Kévin Constant (jmf., Genoa, 4.000.000), Cristian Zaccardo (Parma, Dzsamel Meszbahért cserébe), Mario Balotelli (Manchester City, 20.000.000), Bartosz Salamon (Brescia, 3.500.000), Alberto Paloschi (kv., Chievo Verona), Gianmarco Zigoni (kv., Pro Vercelli), Andrea Schenetti (Sorrento), Umberto Previti (Milazzo)
Távozott: Pato (Corinthians, 15.000.000), Alessio Innocenti (k., Estudiantes), Mattia Desole (k., Foligno), Filkor Attila (k., Pro Vercelli), Umberto Previti (k., Pavia), Riccardo Saponara (k., Empoli), Francesco Acerbi (jmf., Genoa, 4.000.000), Rodney Strasser (k., Parma), Dzsamel Meszbah (Parma, Cristian Zaccardóért cserébe), Urby Emanuelson (k., Fulham), Alberto Paloschi (kt., Chievo Verona), Adria Carmona (k., Real Zaragoza), Mattia Valoti (kt., AlbinoLeffe), Andrea Schenetti (k., Como), Alessio Innocenti (k., Estudiantes), Mattia Desole (k., Foligno), Gianmarco Zigoni (k., Avellino), Ferdinando Coppola (Torino)
SSC NAPOLI
Érkezett: Emanuele Calaio (k., Siena), Pablo Armero (k., Udinese, 1.000.000), Vincenzo Gatto (kv., Aversa Normanna), Andrea Mazzarani (Udinese), Rolando (k., Porto, 1.000.000), Carlo Colella (kv., Fondi), Erwin Hoffer (kv., Eintracht Frankfurt), Nicolao Dumitru (kv., Ternana), Ignacio Fideleff (kv., Parma), Josip Radosevic (k., Hajduk Split, 2.000.000)
Távozott: Salvatore Aronica (Palermo), Andrea Dossena (k., Palermo), Eduardo Vargas (k., Gremio, 2.100.000), Vincenzo Gatto (k., Melfi), Andrea Mazzarani (k., Modena), Federico Fernández (k., Getafe), Erwin Hoffer (k., Kaiserslautern), Nicolao Dumitru (k., Cittadella), Bruno Uvini (k., Siena), Carlo Colella (k., Casale), Ignacio Fideleff (k., Maccabi Tel Aviv)
PALERMO
Érkezett: Salvatore Aronica (Napoli), Anselmo (kt., Genoa), Francesco Della Rocca (kv., Fiorentina), Giuseppe Prestia (kv., Ascoli), Andrea Dossena (k., Napoli), Nélson (Real Betis), Mauro Boselli (k., Wigan), Stefano Sorrentino (Chievo Verona, 4.000.000), Mauro Fórmica (k., Blackburn), Afriyie Acquah (kv., Parma), Alejandro Faurlín (k., Queens Park, 1.000.000), Mauricio Sperduti (Newell's Old Boys, 250.000), Ignacio Lores (kv., Botev Vratsza), Diego Fabbrini (k., Udinese)
Távozott: Nicolás Bertolo (Cruz Azul), Eros Pisano (kt. Genoa), Luigi Giorgi (kv., Novara), Francesco Della Rocca (k., Fiorentina), Giuseppe Prestia (k., Milazzo), Mauro Cetto (San Lorenzo), Afriyie Acquah (Hoffenheim, 2.500.000), Samir Ujkani (k., Chievo Verona), Franco Brienza (Atalanta), Afriyie Acquah (Hoffenheim, 2.500.000), Eran Zahavi (Maccabi Tel Aviv, 250.000), Igor Budan (k., Atalanta), Carlos Labrín (k., Huachipato), Milan Milanovics (k., Vicenza), Ignacio Lores (k., CSZKA Szófia)
PARMA
Érkezett: Álvaro Ampuero (Universitario, 350.000), Manuel La Rosa (kv., Foligno), David Löfquist (kv., FF Malmö), Vincenzo Giannusa (Alma Juventus Fano, i.), Paolo Beatrizzotti (Santarcangelo), Nicola Del Pivo (kv., Como), Nicola Del Pivo (kv., Como), Tommaso Cancelloni (Milazzo, i.), Mohamed Traoré (Crotone), Andrea Coda (k., Udinese), Andrea Rossi (kv., Cesena), Rodney Strasser (k., Milan), Dzsamel Meszbah (Milan, Cristian Zaccardóért cserébe), Rolf Feltscher (kv., Padova), Emanuele Silvestre (Turris 1944), Luca Fiordiani (Foligno, közös tulajdonba), Calvin Lovric (Bellaria, kölcsönből vissza), Matthew Ghirardi (Pro Piacenza), Vincenzo Perna (Arzanese), Marco Firenze (Pontedera, kv.), Andrea Russotto (Catanzaro, kt.), Federico Meacci (Bellaria, kv.), Marco Boscolo (Unione Venezia), Nwankwo Obiora (Padova, kv.), McDonald Mariga (Inter, k.), Filippo Boniperti (Juventus, kt.), Álvaro Ampuero (Universitario de Deportes)
Távozott: Manuel La Rosa (k., Savona), Nicola Del Pivo (k., Santarcangelo), Vincenzo Giannusa (k., Fondi), Tommaso Cancelloni (k., Savona), Gianluca Musacci (Spezia), Andrea Rossi (k., Bari), Rolf Feltscher (k., Grosseto), Cristian Zaccardo (Milan, Dzsamel Meszbahért cserébe), Afriyie Acquah (kv., Palermo), Alberto Ricter (Fondi), Dorlan Pabón (Betis, kölcsönbe), Alessandro Iacobucci (Spezia), Marco Firenze (Giacomense, k.), Angelo Bencivenga (Ternana, kt.), Ignacio Fideleff (Napoli, kv.), Matteo Mandorlini (Grosseto, k.), Gabriele Paonessa (Crotone, k.), David Löfquist (Odense, k.), Gianpiero Tozzi (Foligno, kt.), Simone Ciciotti (Foligno, k.), Alberto Gallinetta (Juventus, kt.)
PESCARA
Érkezett: Loris Bacchetti (kv., Lanciano), Nicolás Bianchi Arce (San Lorenzo), Giuseppe Rizzo (k., Reggina), Milton Caraglio (CSD Rangers Talca), Emanuele Saladino (kv., Aprilia), Luciano Zauri (Lazio), Gaetano D'Agostino (k., Siena), Ferdinando Sforzini (Grosseto), Daniele Sciarra (kv., Campobasso), Giuseppe Sculli (k., Lazio)
Távozott: Gianluca Nicco (Perugia), Loris Bacchetti (k., Catanzaro), Marco Perrotta (Paganese), Simone Romagnoli (k., Spezia Calcio), Giuseppe Colucci (Reggina), Jonathas (k., Torino), Luca Berardocco (k., FeralpiSalo), Matti Lund Nielsen (k., Hellas Verona), Christian Terlizzi (k., Siena), Luca Lulli (k., Paganese), Danilo Soddimo (k., Grosseto), Marco Perrotta (k., Paganese), Alessandro Crescenzi (kv., Roma), Gastón Brugman (k., Grosseto)
AS ROMA
Érkezett: Marquinhos (Corinthians, 3.000.000), Vaszilisz Toroszidisz (Olympiakosz, 400.000), Alessandro Crescenzi (kv., Pescara), Filippo Scardina (kv., Gubbio)
Távozott: Tallo (k., Bari), Marquinhos (kv., Corinthians), Alessandro Crescenzi (k., Novara), Filippo Scardina (k., Poggibonsi), Loic Nego (k., Standard Liege), Luca Antei (k., Sassuolo)
SAMPDORIA
Érkezett: Gianluca Sansone (Torino, 1.600.000), Bruno Martella (kv., Perugia), Emanuele Testardi (kv., Lanciano), Federico Piovaccari (kv., Novara), Moreno Beretta (kv., Portosummaga), Massimo Volta (kv., Levante), Davide Gavazzi (Vicenza), Matías Rodríguez (Universidad Chile, 3.100.000)
Távozott: Bruno Martella (k., Viareggio), Emanuele Testardi (k., FC Südtirol), Federico Piovaccari (k., Grosseto), Fernando Tissone (k., Mallorca), Nicola Pozzi (k., Siena), Massimo Volta (k., Cesena), Moreno Beretta (k., Virtus Entella), Juan Antonio (k., Varese)
SIENA
Érkezett: Francesco Della Rocca (k., Palermo), Nicola Pozzi (k., Sampdoria), Salvador Agra (k., Real Betis), Salvador Agra (k., Real Betis), Innocent Emeghara (k., Lorient), Adrián Calello (Dinamo Zagreb), Bruno Uvini (k., Napoli), Fabrizio Grillo (Varese), Jorge Teixeira (k., FC Zürich), Carlos Matheu (k., Atalanta), Christian Terlizzi (k., Pescara), Giulio Cavallari (kv., Bellaria Igea Marina), Alessio Cannoni (kv., Fondi), Gael Genevier (kv., Juve Stabia), Paolo Grossi (kv., Hellas Verona), Alberto Tundo (kv., Aprilia)
Távozott: Emanuele Calaio (k., Napoli), Matías Martínez (kv., Racing), Andrea Campagnolo (Cesena), Matías Campos (Udinese), Ribair Rodriguez (k., Boca Juniors), Marcelo Larrondo (k., Fiorentina), Gaetano D'Agostino (k., Pescara), Paolo Hernán Dellafiore (k., Padova), Manuel Coppola (k., Cesena), Giulio Cavallari (k., Gavorrano), Paolo Grossi (Hellas Verona), Gael Genevier (k., Pro Vercelli), Cristiano Del Grosso (Atalanta), Matteo Contini (Atalanta), Alessio Cannoni (k., L'Aquila), Alessandro Iacobucci (Parma), Alberto Tundo (k., Martina Franca), Neto (Zenit, 6.500.000)
TORINO
Érkezett: Paolo Ropolo (kv., Valle d'Aosta), Dolly Menga (k., Lierse, 200.000), Barreto (Udinese, 1.800.000), Jonathas (k., Pescara), Ferdinando Coppola (Milan)
Távozott: Marco Migliorini (Como), Nicolás Gorobsov (k., Nocerina), Giuseppe De Feudis (Padova), Alessandro Sgrigna (Hellas Verona), Paolo Ropolo (k., Gavorrano), Gianluca Sansone (Sampdoria, 1.600.000), Simone Verdi (k., Juve Stabia), Alessandro Agostini (k., Hellas Verona), Sergiu Suciu (k., Juve Stabia), Lys Gomis (k., Ascoli)
UDINESE
Érkezett: Antonio Floro Flores (kv., Granada), Alexander Merkel (kt., Genoa), Masahudu Alhassan (kt., Genoa), Matías Campos (Siena), Jean-Alain Fanchone (kv., Watford), Oliveira Jefferson (kv., Perugia), Jaime Romero (kv., Granada), Diego Martín Rodríguez (k., Defensor)
Távozott: Antonio Floro Flores (Genoa), Masahudu Alhassan (k., Novara), Willians (k., Internacional), Pablo Armero (k., Napoli, 1.000.000), Jean-Alain Fanchone (k., Nimes), Barreto (Torino, 1.800.000), Andrea Coda (k., Parma), Oliveira Jefferson (k., Unione Venezia), Diego Fabbrini (k., Palermo), Jaime Romero (k., Orduspor), Andrea Mazzarani (Napoli), Federico Gerardi (Reggina)
NÉMET BUNDESLIGA – ÁTIGAZOLÁSOK 2013 TELÉN
FC AUGSBURG
Érkezett: Michael Parkhurst (Nordsjaelland, i.), Dong Von Dzsi (k., Sunderland, 50.000), André Hahn (Kickers Offenbach, 250.000), Somen Tchoyi (en.)
Távozott: Dawda Bah (szerződését felbontották), Giovanni Sio (kv., Wolfsburg)
BAYERN MÜNCHEN
Érkezett:
Távozott: Mitchell Weiser (k., Kaiserslautern)
BAYER 04 LEVERKUSEN
Érkezett: Arkadiusz Milik (Gornik Zabrze, 2.600.000), Zvonko Pamic (kv., Duisburg)
Távozott: Renato Augusto (Corinthians, 3.500.000), Zvonko Pamic (Dinamo Zagreb, 230.000), Carlinhos (k., Jahn Regensburg)
BORUSSIA DORTMUND
Érkezett: Nuri Sahin (k., Real Madrid), Marcel Halstenberg (Dortmund II)
Távozott: Ivan Perisic (Wolfsburg, 7.500.000), Chris Löwe (Kaiserslautern, 500.000)
FORTUNA DÜSSELDORF
Érkezett: Omaje Genki (Simizu S-Pulse), Mathis Bolly (Lilleström), Robert Tesche (k., Hamburg), Martin Latka (Slavia Praha, i.), Cristian Ramírez (Independiente)
Távozott: Timo Furuholm (kv., Hallescher), Mazin Ahmed al-Huthajfi (kv., al-Ittihad), André Fomitschow (k., Cottbus), Jeron Hazaimeh (Chemnitzer, i.)
EINTRACHT FRANKFURT
Érkezett: Marco Russ (k., Wolfsburg, 500.000), Srdjan Lakic (k., Wolfsburg)
Távozott: Vadim Demidov (k., Celta Vigo), Benjamin Köhler (Kaiserslautern), Dorge Kouemaha (kv., FC Bruges), Rob Friend (k., 1860 München), Erwin Hoffer (kv., Napoli)
SC FREIBURG
Érkezett: Hendrick Zuck (Kaiserslautern)
Távozott: Garra Dembélé (k., Wuhan Zall), Beg Ferati (k., Winterthur)
SPVGG GREUTHER FÜRTH
Érkezett: Nikola Djurdjics (Haugesund, 1.000.000), Matthias Zimmermann (k., Mönchengladbach), Tom Mickel (Hamburg, i.), Kingsley Onuegbu (kv., Sandhausen), Pak Dzsung Bin (k., Wolfsburg II), Fabian Baumgärtel (kv., Aachen), Florian Trinks (Werder Bremen, 50.000), Varga József (k., Debrecen)
Távozott: Kevin Kraus (k., Heidenheim), Johannes Geis (Greuther Fürth II), Edu (kv., Schalke), Tobias Mikkelsen (Rosenborg, 500.000), Tayfun Pektürk (Istanbul BB, 500.000), Kingsley Onuegbu (Greuther Fürth II), Fabian Baumgärtel (k., Stuttgarter Kickers), Jeron Hazaimeh (Chemnitzer)
HAMBURGER SV
Érkezett:
Távozott: Tom Mickel (Greuther Fürth, i.), Robert Tesche (k., Düsseldorf), Paul Scharner (k., Wigan, 100.000)
TSG 1899 HOFFENHEIM
Érkezett: Guilherme Biteco (Gremio B, 1.500.000), Júnior Ponce (Alianza Lima, 300.000), Luis Advíncula (Tavrija Szimferopol), David Abraham (Getafe, 3.000.000), Afriyie Acquah (Palermo, 2.500.000), Eugen Polanski (Mainz, 3.000.000), Igor de Camargo (k., Mönchengladbach), Heurelho Gomes (k., Tottenham)
Távozott: Guilherme Biteco (k., Gremio B), Júnior Ponce (k., Pelotas), Marvin Compper (Fiorentina, 200.000)
1. FSV MAINZ 05
Érkezett: Niki Zimling (FC Bruges, 2.000.000), Malik Fathi (kv., Kayserispor), Petar Sliskovic (kv., Dynamo Dresden)
Távozott: Eugen Polanski (Hoffenheim, 3.000.000), Malik Fathi (k., 1860 München)
BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH
Érkezett: Elias Kachunga (kv., Hertha), Sven Michel (Sportfreunde Siegen, 75.000)
Távozott: Matthias Zimmermann (k., Greuther Fürth), Elias Kachunga (k., Paderborn), Igor de Camargo (k., Hoffenheim)
HANNOVER 96
Érkezett: Henning Hauger (kv., Lilleström), André Hoffmann (Duisburg, 800.000), Johan Djourou (k., Arsenal, 400.000), Franca (Noroeste, 1.300.000), Sébastien Pocognoli (Standard Liege, 2.000.000)
Távozott: Henning Hauger (Elfsborg)
1. FC NÜRNBERG
Érkezett: Niklas Stark (Nürnberg U19), Berkay Dabanli (Kayserispor, i.), Kanazaki Mu (Nagoja, i.), Muhammed Ildiz (Rapid Wien, 500.000)
Távozott: Philipp Klement (k., Hansa Rostock)
SCHALKE
Érkezett: René Klingenburg (Schalke II), Edu (kv., Greuther Fürth), Raffael (k., Dinamo Kijev, 1.000.000), Michel Bastos (k., Lyon, 2.000.000), Max Meyer (Schalke U19)
Távozott: Lewis Holtby (Tottenham, 1.750.000), Sergio Escudero (k., Getafe)
VFB STUTTGART
Érkezett: Rastko Szuljagics (Crvena zvezda U19, 100.000), Benedikt Röcker (VfB Stuttgart II), Felipe (k., Wolfsburg, 300.000), Federico Macheda (k., Manchester United), Alexandru Maxim (Pandurii Targu Jiu, 1.500.000)
Távozott: Francisco „Maza” Rodríguez (América, 2.000.000), Zdravko Kuzmanovics (Inter, 1.200.000)
WERDER BREMEN
Érkezett: Mateo Pavlovic (NK Zagreb, 650.000), Alekszandar Sztevanovics (kv., Zwolle)
Távozott: Francois Affolter (kv., Young Boys), Alekszandar Sztevanovics (k., Zwolle), Florian Trinks (Greuther Fürth, 50.000)
VFL WOLFSBURG
Érkezett: Ivan Perisic (Dortmund, 7.500.000), Giovanni Sio (kv., Augsburg)
Távozott: Marco Russ (k.,Eintracht Frankfurt, 500.000), Felipe (k., Stuttgart, 300.000), Emanuel Pogatetz (k., West Ham, 300.000), Hrvoje Cale (szf.), Rasmus Jönsson (k., FSV Frankfurt), Michael Schulze (k., Cottbus), Srdjan Lakic (k., Eintracht Frankfurt), Giovanni Sio (k., Sochaux, 200.000), Mateusz Klich (k., Zwolle, 100.000)
vastaggal a héten történt átigazolások
FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1

AC AJACCIO
Érkezett:
Dennis Oliech (Auxerre, i.), Matthieu Chalmé (Bordeaux, i.), Ronald Zubar (Wolverhampton, i.)
Távozott:
Ammar Dzsemal (kölcsönből vissza, Young Boys), Eduardo Ribeiro (szf.), Carl Medjani (Monaco, 1.000.000), Karim El Hany (FC Brüsszel, i.)

FC BASTIA
Érkezett: Mickaël Landreau (Lille, ingyen), Jacques Faty (k., Sivasspor), Claudio Beauvue (k., Chateauroux), Florian Thauvin (k., Lille), Samuel Inkoom (k., Dnyipro Dnyipropetrovszk), Florentin Matei (en.)
Távozott: Yassin El Azzouzi (Niort, i.), Salim Moizini (Paris FC, i.), Florian Thauvin (Lille, 3.500.000), Francois Marque (szf.)
GIRONDINS BORDEAUX

Érkezett: Evan Chevalier (kv., Ajaccio), Julien Faubert (Elazigspor, i.), Diego Rolán (Defensor, 2.200.000)
Távozott:
Matthieu Chalmé (k., Ajaccio), Yoan Gouffran (Newcastle, 2.000.000), Jussie (k., al-Vaszl)

STADE BREST

Érkezett: Florian Raspentino (kölcsönbe, Marseille), Florian Lejeune (k., Villarreal B), André Auras (Brest B), Timothee Diéng (Brest B), Magaye Gueye (k., Everton)
Távozott:
Grégory Lorenzi (RAEC Mons, i.), Diallo Guidileye (k., Chateauroux), Eden Ben Baszat (Toulouse, 1.000.000)

EVIAN THONON

Érkezett: Milos Ninkovics (k., Dinamo Kijev), Betao (k., Dinamo Kijev), Diogo Campos (k., Atlético Goianiense)
Távozott:
Zohaijer Dhauadi (Club Africain, i.)

LILLE OSC

Érkezett: Souahilo Meité (Auxerre, 1.500.000), Omar Wade (kv., Mouscron-Péruwelz), Florian Thauvin (Bastia, 3.500.000)
Távozott:
Mathieu Debuchy (Newcastle, 6.200.000 euró), Mickaël Landreau (Bastia, i.), Souahilo Meité (k., Auxerre), Jerry Vandam (Mechelen), Omar Wade (k., Jeanne d'Arc Carquefou), Viktor Klonaridis (k., Mouscron-Péruwelz), Florian Thauvin (k., Bastia)

FC LORIENT

Érkezett: Ladislas Douniama (kv., Arles), Mario Lemina (Lorient B), Tony Koutouan (en.), Ryan Mason (k., Tottenham), Mohammed Abu (k., Manchester City II)
Távozott:
Ladislas Douniama (Guingamp), Rémi Mulumba (k., Dijon), Innocent Emeghara (k., Siena), Alaixys Romao (Marseille, 2.000.000)

OLYMPIQUE LYON

Érkezett:
Távozott:
Fabián Monzón (k., Fluminense), Sidy Koné (k., Caen), Michel Bastos (k., Schalke, 2.000.000), Harry Novillo (k., Ajaccio)

OLYMPIQUE MARSEILLE

Érkezett: Fued Kadir (Valenciennes, 500.000), Brice Samba (Le Havre, 400.000), Modou Sougou (CFR Cluj, 3.000.000), Alaixys Romao (Lorient, 2.000.000)
Távozott: Florian Raspentino (k., Brest), Senah Mango (k. Uzes), Loic Rémy (Queens Park, 10.500.000), Pape M'Bow (k., Amiens)

HSC MONTPELLIER

Érkezett:
Távozott:
Jonathan Tinhan (k., Arles), Mapou Yanga-Mbiwa (Newcastle, 8.000.000)

AS NANCY

Érkezett: Abdeszlam Uaddu (Katar SC, i.), Junior Joachim (kv., Boulogne), Jasszin Dzsebbur (k., Rennes)
Távozott: Yohan Mollo (k., St-Étienne), Helder (k., Internacional), Abdeszlam Uaddu (szerződését felbontották), Massadio Haidara (Newcastle, 2.500.000), Simon Zenke (Istanbul BB, i.), André Luiz (szf.)

OGC NICE

Érkezett: Luigi Bruins (egyesület nélküli), Neal Maupay (Nice U19), Valentin Eysseric (Monaco, 1.500.000)
Távozott:
Raúl Fernández (Dallas, i.)

PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Lucas (Sao Paulo, 40.000.000), David Beckham (Los Angeles Galaxy, i.)
Távozott:
Péguy Luyindula (szf.), Guillaume Hoarau (Dalian Aerbin, i.), Nene (al-Gharafa, i.), Diego Lugano (k., Málaga), Mathieu Bodmer (k., St.-Étienne), Mohamed Sissoko (k., Fiorentina), Adrien Rabiot (k., Toulouse)
STADE REIMS
Érkezett: Johnny Placide (Le Havre, i.), Nicolas de Préville (Istres, 1.000.000)
Távozott:
Halid Szekkat (Vidad,. i.), Yann Benedick (k., Racing Strasbourg)
STADE RENNES

Érkezett: John Mensah (egyesület nélküli), Hérita Ilunga (en.), Anders Konradsen (Strömsgodset, 2.200.000), Alou Diarra (k., West Ham)
Távozott:
Jasszin Dzsebbur (k., Nancy), Yann M'Vila (Rubin Kazany, 12.000.000)

AS SAINT-ÉTIENNE
Érkezett:
Yohan Mollo (k., Nancy, i.), Andreas Laudrup (k. Nordsjaelland), Mathieu Bodmer (k., PSG)
Távozott:

FC SOCHAUX
Érkezett:
Giovanni Sio (k., Wolfsburg, 200.000)
Távozott: Abdoul Camara (k., PAOK)

FC TOULOUSE
Érkezett:
Eden Ben Baszat (Brest, 1.000.000), Adil Hermah (k., al-Hilal), Adrien Rabiot (k., PSG)
Távozott:
Mickaël Firmin (k., Espinal), Moussa Sissoko (Newcastle, 2.500.000), Emmanuel Riviere (Monaco, 4.000.000)

ES TROYES
Érkezett:
Mickaël Barreto (kv., Fréjus)
Távozott:
Benjamin Psaume (k., Arles), Munir Obbadi (Monaco, 1.500.000), Mickaël Barreto (k., Cannes), Grégory Bettiol (Clermont)

FC VALENCIENNES
Érkezett:
Younousse Sankharé (k., Dijon), Maor Melikson (Wisla Kraków, 950.000), Lindsay Rose (Laval, 1.500.000)
Távozott: Fued Kadir (Marseille, 500.000), Gil (Corinthians, 3.500.000)

vastaggal az elmúlt hét napban történt átigazolások

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik