Játékossors: visszavonult a válogatott futballista, és bevallotta, hogy meleg

Vágólapra másolva!
2013.02.15. 20:44
Alaposan meglepte a labdarúgó-világot a 25 esztendős Robbie Rogers, a 18-szoros válogatott amerikai futballista, aki blogján tette közzé, hogy visszavonul – egyben bevallotta azt is, hogy homoszexuális.

A támadó középpályás január közepén hagyta ott a Leedset, azóta nem talált magának csapatot. Rogers korábban a Heerenveenben és a Columbus Crewban futballozott, majd 2012 elején igazolt a Leedshez. Tavaly nyáron kölcsönadták a Stevenage-nek a sérülékeny futballistát, aki felbontotta szerződését közös megegyezéssel a Leedsszel, miután visszatért oda ez év elején.

„Az elmúlt 25 évben félelemben éltem, mert féltem bevallani, ki is vagyok igazából. A félelem az elutasítástól és az elítéléstől visszatartott abban, hogy megvalósítsam álmaimat. Féltem, hogy szeretteim eltávolodnának tőlem, ha kiderül ez a dolog. Itt az ideje, hogy a futballtól távol fedezzem fel önmagam" – vallott blogján a futballista.

Nemrégiben egy másik MLS-profi, David Testo jelentette be, hogy szexuálisan másként gondolkodó, de ő már visszavonulása után lépett ezzel a nyilvánosság elé.

Legfrissebb hírek

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
2025.07.13. 09:47

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
2025.07.13. 09:13

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
2025.07.11. 07:15

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.10. 06:47

MLS: a Seattle kapusát mentővel szállították el

Minden más foci
2025.07.07. 09:18

MLS: Gazdag Dániel új csapata legyőzte a régit

Légiósok
2025.06.30. 07:10

MLS: Gazdag gólpasszt adott, Sallóiék drámai körülmények között fordítottak

Légiósok
2025.06.26. 07:22

Gazdag győztes gólt készített elő az MLS-ben, hatgólos meccsen kaptak ki Sallóiék – videók

Légiósok
2025.06.15. 07:45
Ezek is érdekelhetik