Ausztrália: Del Piero hosszabbított a Sydneyvel - hivatalos

Vágólapra másolva!
2013.02.21. 10:03
Életbe lépett az opció, azaz a korábbi sajtóhíreknek megfelelően a Sydney FC bejelentette, hogy további egy évvel meghosszabbította Alessandro Del Piero szerződését, így az olasz világbajnok a következő szezonban is Ausztráliában futballozik.

„Boldog vagyok, ez a hír nagyszerű nekem és a Sydney FC-nek is – mondta Del Piero, akinek nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy elgondolkozott a folytatáson. – Az én koromban már nagyon őszintének kell lenni. Évről évre kell döntéseket hozni.”

A 38 éves Del Piero – aki 2 millió ausztrál dollárt (mintegy 435 millió forintot) keres évente Ausztráliában – tavaly ősszel igazolt a Sydneyhez, és a korábban sikerekhez szokott klasszis egy középcsapatban találta magát, amely rosszul kezdte a szezont, sokáig az utolsó helyen állt. Az alapszakaszban 21 fordulót követően azonban már az ötödik helyen van a Sydney, az olasz légiós pedig tizenegy góllal és hat gólpasszal segítette eddig övéit.

 

Legfrissebb hírek

Távozhat a Liverpool balhátvédje; döntött kérői közül Xavi Simons – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik