Rennes: kapós lett a válogatott játékos, orosz csapatok vinnék

Vágólapra másolva!
2013.01.21. 16:19
Kapós lett Yann M'Vila, a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Rennes középpályása. A 22 esztendős futballistát Angliába és Oroszországban csábítják, sajtóhírek szerint utóbbi lehet a célállomás, egészen pontosan a Rubin Kazany.

Valószínűleg vasárnap játszotta utolsó meccsét – a Bastia elleni hazai bajnokin – M'Vila a Rennes színeiben, hiszen a héten minden bizonnyal klubot vált. A L'Équipe információi szerint az angol QPR és a Fulham is szeretné soraiban tudni, ám az orosz élvonalbeli Zenit és Rubin Kazany is szívesen látná a francia válogatott védekező középpályását.

A francia napilap szerint a Rubin Kazany 11.5 millió eurót ajánlott a M'Viláért, amivel a QPR és a Fulham sem tudja felvenni a versenyt – a Rennes egyébként úgy számolt, hogy kb. 1.5 millió euró folyik be a 22 éves futballista eladásából.

A 2008-as és 2009-es orosz bajnok négyéves szerződést kínál M'Vilának, aki négymillió eurót vághat zsebre, ha elfogadja az ajánlatot. Van azonban egy kis bökkenő: a Rubin Kazany ki van zárva az átigazolásokból, ami ellen a héten fellebbez majd.

Legfrissebb hírek

A ráadás hatodik percében mentett pontot a Nantes a breton derbin; győzött a Brest

Francia labdarúgás
2025.09.20. 19:33

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
2025.09.11. 09:45

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30
Ezek is érdekelhetik