Légiósok: Korcsmár oldhatja meg a középpályásgondokat

Vágólapra másolva!
2013.01.15. 07:39
Norvég lapok arról cikkeznek, hogy Korcsmár Zsolt oldhatja meg a bergeni Brann idény előtt felvetődött középpályásgondjait. A magyar válogatott labdarúgót Norvégiában eddig rendre középső védőként vetették be, ám a hírek szerint az új szezonban egy sorral előrébb léphet.
A Brann-nál a jamaicai válogatott Rodolph Austin távozása – a 27 éves játékos az angol másodosztályú Leeds Unitednél folytatja a pályafutását – után jelent problémát a védekező középpályás pozíciója Rune Skarsfjord vezetőedző számára, és a szakember állítólag azt tervezi, hogy a Magyarországon korábban már ebben a pozícióban is szereplő futballistával „tölti be az űrt”.A norvég bajnokság március közepén rajtol, a Brann legutóbb a 6. helyen végzett. Korcsmár szerződése 2013 év végén jár le a csapatnál.
Legfrissebb hírek

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
18 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39
Ezek is érdekelhetik