Játékossors: Eriksson Dubaiba csábítaná Beckhamet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.22. 10:20
Dubaiba hívja David Beckhamet Sven-Göran Eriksson, az al-Naszr labdarúgóklub új technikai igazgatója.

A svéd szakember – aki a múlt héten közölte, hogy mégsem csatlakozik a Király Gábort is foglalkoztató 1860 München edzői stábjához – hétfőn írta alá 18 hónapra szóló szerződését az egyesült arab emírségekbeli egyletnél.

„Beszélek Beckhammel, de nem tudom, neki mik a tervei, nálunk nyitva áll előtte az ajtó” – szögezte le a 64 éves Eriksson, aki 2001 és 2006 között az angol válogatottat irányította, emellett megfordult az AS Románál, a Manchester Citynél, a Laziónál, a Sampdoriánál és a Benficánál is. Legutóbb szeptembertől a thaiföldi BEC Tero Sasana technikai igazgatója volt.

A 115-szörös angol válogatott Beckham 2007 óta a Los Angeles Galaxyben szerepelt, a kaliforniai csapattal tavaly és tavalyelőtt is bajnok lett. Bár marasztalták, novemberben bejelentette, hogy távozik, de hangsúlyozta, hogy még nem szeretné abbahagyni a labdarúgást.

Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
12 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09
Ezek is érdekelhetik