Franciaország: Ribéry és Benzema júniusban áll bíróság elé

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.19. 16:53
A L'Équipe értesülései szerint 2010-ben nyilvánosságra került szexbotrányuk miatt júniusban bíróság elé áll Franck Ribéry és Karim Benzema, a francia labdarúgó-válogatott két játékosa.


A francia sportnapilap úgy tudja, hogy a Bayern München és a Real Madrid légiósát már be is idézték a párizsi tárgyalásra, amelyre – további hat vádlott társaságában – a tervek szerint június 18-án, 19-én, 25-én és 26-án, azaz a szezon vége után kerül sor.
A francia sportnapilap úgy tudja, hogy a Bayern München és a Real Madrid légiósát már be is idézték a párizsi tárgyalásra, amelyre – további hat vádlott társaságában – a tervek szerint június 18-án, 19-én, 25-én és 26-án, azaz a szezon vége után kerül sor.

A szexbotrány 2010 elején robbant ki, amikor egy prostituált, Zahia Dehar nyilvánosságra hozta, hogy 2008-ban– amikor még csak 16 éves volt – a nemzeti csapat több labdarúgója is fizetett neki szexuális kapcsolatért. A lány később jelezte, hogy a játékosok nem voltak tisztában az életkorával.

Az ügyben a rendőrség akkor kihallgatta és ideiglenesen őrizetbe vette Ribéryt és Benzemát.
Bár a prostitúció 18 év felett legális Franciaországban, a kiskorúval folytatott szexuális viszonyért három év börtön és 45 ezer eurós bírság is járhat – de csak akkor, ha bizonyítható, hogy a tettes tudott partnere életkoráról.

Legfrissebb hírek

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Mané gólt szerzett, kiállítása után CR-ék emberhátrányban is döntőbe jutottak

Minden más foci
2025.08.19. 16:05

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34
Ezek is érdekelhetik