Eredivisie: az Ajax fölényesen nyerte a holland klasszikust

Vágólapra másolva!
2013.01.20. 16:26
A holland első osztályú labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóján az Ajax hazai pályán 3–0-ra felülmúlta ősi riválisát, a Feyenoordot. Az amszterdamiak már az első félidőben 2–0-ra megléptek Viktor Fischer duplájával – a dán 2006 óta az első Ajax-játékos, aki két gólt szerzett a holland klasszikuson –, majd a 62. percben Siem de Jong biztosította be a győzelmet a hazaiaknak.

Eseménytelennek azonban a három gól után sem volt nevezhető a találkozó, Ricardo van Rhijn megkapta a második sárgáját, így tíz emberre fogyatkozott az Ajax, a Feyenoord pedig büntetőhöz jutott. A szépítési lehetőséget azonban elszúrta a vendégcsapat, Lex Immers tizenegyesét ugyanis védte Kenneth Vermeer, a kipattanót pedig fölé bombázta a holland játékos.

A hajrában is többet támadott az emberelőnyben játszó rotterdami gárda, ám nem tudta feltörni az Ajax védelmét, így pont nélkül távozott az Amsterdam Arenából. További érdekesség, hogy az Ajax 1978 óta minden hazai klasszikuson szerzett gólt a Feyenoord ellen.

Az ADO Den Haag a sérüléssel bajlódó Horváth Gábor nélkül ikszelt a sereghajtó Willem II otthonában (1–1).

EREDIVISIE
19. FORDULÓ
Groningen–Utrecht 0–2
Ajax–Feyenoord 3–0
Willem II–ADO Den Haag 1–1
KÉSŐBB
16.30 Roda–NEC Nijmegen
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Twente 19 12 5 2 35–14 +21 41
2. PSV 19 13 1 5 61–21 +40 40
3. Ajax 19 11 7 1 45–20 +25 40
4. Feyenoord 19 11 4 4 37–26 +11 37
5. Vitesse 19 10 5 4 35–22 +13 35
6. Utrecht 19 9 6 4 26–19 +7 33
7. NEC Nijmegen
18 6 6 6 24–30 –6 24
8. Den Haag 19 5 9 5 31–30 +1 24
9. Waalwijk 19 5 8 6 24–22 +2 23
10. Heracles 19 5 8 6 36–35 +1 23
11. AZ Alkmaar
19 5 6 8 27–33 –6 21
12. Groningen 19 5 5 9 18–30 –12 20
13. PEC Zwolle 19 4 6 9 20–30 –10 18
14. Heerenveen 19 4 6 9 27–39 –12 18
15. NAC Breda 19 4 5 10 16–37 –21 17
16. Roda JC
18 3 6 9 22–37 –15 15
17. Venlo 19 3 6 10 22–39 –17 15
18. Willem II 19 2 7 10 17–39 –22 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik