Brazília: Neymar továbbra sem akar Barcelonába költözni

Vágólapra másolva!
2013.01.13. 11:31
A korábban már szinte minden nagyobb európai klubcsapattal hírbe hozott brazil csodagyerek, Neymar elővette az átigazolási időszakokban szokásos nyilatkozatát, és közölte mindenkivel, hogy még mindig nem akarja otthagyni sem Brazíliát, sem pedig nevelőegyesületét, a Santos futballcsapatát – még a Barcelona kedvéért sem.

A brazil Santos 20 éves kiválósága újra leszögezte, hogy jelenleg semmi másra nem akar koncentrálni, csakis jelenlegi csapatára és a 2014-es világbajnokságra.

„Nincs szerződésem sem a Barcelonával, sem senki mással. Az egyetlen együttes, amely jelenleg érdekel, az a Santos, ugyanis ide köt a szerződésem kétezer-tizennégyig” – mondta a brazil kiválóság.

A már ilyen fiatalon a világ egyik legjobbjának tartott Neymar elmondta még, hogy egyelőre el sem tudna képzelni más helyet, ahol élhetne és játszhatna, ugyanis a klubján kívül a családja és a barátai is Sao Paulóhoz kötik.

Legfrissebb hírek

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
18 órája

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
Tegnap, 7:00

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

LA LIGA 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 13:20
Ezek is érdekelhetik