Chile: Jorge Sampaoli lett a szövetségi kapitány

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.03. 20:13
Jorge Sampaolit nevezték ki hétfőn a chilei labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányává. Elődjét, egyben honfitársát, az argentin Claudio Borghit november közepén menesztették azok után, hogy a csapat 3–1-re kikapott a szerbektől felkészülési mérkőzésen, s az már az ötödik veresége volt sorozatban.


A most kinevezett 57 éves tréner legutóbb az Universidad de Chile csapatát irányította, amellyel háromszor nyerte meg a chilei bajnokságot, illetve tavaly elhódította a Copa Sudamericanát.
A most kinevezett 57 éves tréner legutóbb az Universidad de Chile csapatát irányította, amellyel háromszor nyerte meg a chilei bajnokságot, illetve tavaly elhódította a Copa Sudamericanát.

Sampaolira nehéz feladat vár, a chilei nemzeti együttes ugyanis jelenleg – „félidőben" – csak a hatodik helyen áll a 2014-es brazíliai világbajnokság dél-amerikai selejtezősorozatában, s ez nem ér továbbjutást. A csoportból az első négy kerül tovább automatikusan, az ötödik pedig pótselejtezőt játszik. Brazília a házigazda jogán biztos résztvevő.

A chileiek – a szintén argentin Marcelo Bielsa irányításával – kijutottak a 2010-es vb-re, a csoportból is továbbléptek, és a nyolcaddöntőben a braziloktól kaptak ki.

Legfrissebb hírek

„Tudta, hogy van közvetlen járat Portugáliába?” – az Eb-győztes kapitány lemondását követelik

Minden más foci
2025.09.08. 11:32

Jorge Sampaoli visszatért Brazíliába, patinás csapatot kell az élvonalban tartania

Minden más foci
2025.09.03. 09:23

„Mit ne szeressek ezen?” – élvezi az életet az angol exkapitány

Angol labdarúgás
2025.08.21. 10:17

Megvan az új lengyel kapitány

Minden más foci
2025.07.17. 07:36

Váratlan helyen köthet ki Southgate a két Eb-ezüst után

Minden más foci
2025.06.17. 12:11

Lemondott a lengyel szövetségi kapitány – Lewandowski reagált

Minden más foci
2025.06.12. 10:57

Argentína négy góllal küldte haza Brazíliát a vb-selejtezőn – videó

Foci vb 2026
2025.03.26. 07:29

Ami biztos: külföldi szövetségi kapitány lesz bokszolóinknál

Ökölvívás
2025.02.26. 09:24
Ezek is érdekelhetik