Brazília: a Flamengo és a Santos is Robinhót akarja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.25. 18:58
Két hírneves brazil futballklub, a Santos és a Flamengo is szeretné leigazolni Robinhót, az AC Milan hazavágyódó válogatott csatárát.

A Lance című brazil napilap úgy tudja, hogy mindkét egyesület vezetői felvették már a kapcsolatot a milánóiakkal, és „csak idő kérdése, mikor tér vissza az országba a játékos". A lap szerint a Santos konkrét ajánlatot is tett már a támadóért, állítólag kilencmillió dollárért venné meg, egykori labdarúgójának pedig havi legkevesebb 400 ezer dolláros fizetést kínál.

A 28 esztendős Robinho a Santostól 2005-ben szerződött át Európába, a Real Madridhoz, onnan 2008-ban távozott Angliába, a Manchester Cityhez, majd 2010-ben igazolt Milánóba.

A korábban megjelent hírek szerint Robinhóért a Flamengo és a Fluminense is nyolc-nyolc millió eurót ajánlott, míg a szintén a Milant erősítő Patóért a Corinthians ajánlhat 15 millió eurót.

Legfrissebb hírek

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
11 órája

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

A Milan büntetőt rontott, a Juve sorozatban harmadszor ikszelt

Olasz labdarúgás
2025.10.05. 22:58

Ecuadori csapat is elődöntőbe jutott a Libertadores-kupában

Minden más foci
2025.09.26. 13:31

Pulisic volt a Milan nyerőembere az Udinese otthonában

Olasz labdarúgás
2025.09.20. 22:42

Több mint fél évszázada fennálló rekordot döntött meg Modric a Bologna elleni meccsen

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 09:42

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39
Ezek is érdekelhetik