Románia: a liga elnökének nem tetszik Vassék „edzőkeringője"

Vágólapra másolva!
2012.11.20. 14:57
A Román Labdarúgóliga (LPF) elnöke, Dumitru Dragomir a Vass Ádámot is foglalkoztató CFR Clujt kritizálta, amiért a klub a Bajnokok Ligája-szezon közepén cserélt ismét edzőt. Mint ismert, Ioan Andonét októberben a portugál Paulo Sérgio váltotta.

„Nem vagyok elégedett azzal, ami Kolozsváron történik – mondta Dumitru Dragomir, az LPF elnöke. – Azt hiszem, bután viselkedtek, hogy kitették az edzőt. Ez egy újabb rossz döntés volt, amilyenből az utóbbi években többet is hoztak. Véleményem szerint jobb lenne a csapat, ha megtartották volna Andonét."Dumitru Dragomir, az LPF elnöke. – Azt hiszem, bután viselkedtek, hogy kitették az edzőt. Ez egy újabb rossz döntés volt, amilyenből az utóbbi években többet is hoztak. Véleményem szerint jobb lenne a csapat, ha megtartották volna Andonét."

Paulo Sérgio 2001 óta a tizenhatodik trénere a CFR-nek. A portugál szakember elődje, a Dragomir által emlegetett Andone három bajnoki címet szerzett a vasutasgárdával. Az együttes jelenleg hatodik a tabellán, hátránya 16 pont az éllovas Steaua Bucuresti-tel szemben.

Legfrissebb hírek

A Leicester és a Lyon korábbi, ANK-győztes csatára is a CFR-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
23 órája

Korábbi Chelsea-játékost igazolt a kolozsvári CFR

Minden más foci
2025.09.04. 08:56

„Nem fogadhatom el ezt a szégyent” – lemondott a kolozsváriak edzője

Európa-konferencialiga
2025.08.22. 08:47

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
2025.08.02. 11:40

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Kolozsvári vereséggel búcsúzott az Európa-ligától a Paks, az Ekl-ben folytatja

Európa-liga
2025.07.17. 21:26

Bognár György négy helyen változtatott a paksi kezdőn a CFR elleni visszavágóra

Európa-liga
2025.07.17. 18:20
Ezek is érdekelhetik