MLS: Ideje, hogy a gyerekek lássák a nagyszüleiket - Beckham

Vágólapra másolva!
2012.11.29. 10:30
Előreláthatóan szombaton, a Houston Dynamo elleni MLS-döntőn játssza utolsó mérkőzését a Los Angeles Galaxyben David Beckham, aki hat szezont követően búcsút int a kaliforniai csapatnak. A középpályás a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, egy időre biztosan hazatér a család miatt Angliába, és benne van a pakliban az is, hogy a szigetországban folytatja, ám több lehetőség közül választhat.
„Szerencsés vagyok, mert harminchét évesen is több izgalmas ajánlat közül válogathatok. Több minden szerepel a listán. Mindig mondtam, hogy szívesen visszamennék és játszanék Angliában, hiszen a világ legnagyobb klubjában, a Manchester Unitedben játszottam, ám más élvonalbeli csapatban nem tudom elképzelni magam. Ugyanakkor sohasem lehet tudni. Mint mondtam, van néhány izgalmas lehetőségem, és úgy gondolom, most egy kis időt Angliában fogunk tölteni, mert a gyerekek számára jó, ha látják a nagyszüleiket is” – nyilatkozta Beckham.
Legfrissebb hírek

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Los Angelesben valaki azt várja, Szon Hung Min vb-győzelemhez segítse az Egyesült Államokat

Minden más foci
2025.08.07. 16:55

A Los Angeles FC bejelentette Szon Hung Min érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.08.06. 23:45

Az MLS-csapat bejelentette Thomas Müller érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.08.06. 19:20

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
2025.08.02. 10:05

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42
Ezek is érdekelhetik