Ausztrália: besokallt az edző Del Piero érkezésétől, lemondott

Vágólapra másolva!
2012.11.13. 11:40
null
Del Piero edzője nem bírta tovább a nagy médiafelhajtást (Fotó: Action Images)
Lemondott az Alessandro del Pierót is foglalkoztató Sydney FC labdarúgócsapatának edzője, Ian Crook. Az együttes hat forduló után mindössze a 8. helyen áll a tízcsapatos A-League tabelláján, ám a szakember nem ezzel indokolta a döntését, hanem az alakulatát körülvevő médiafelhajtással.

 

Crook a lemondásakor úgy nyilatkozott, hogy nem tudott megbirkózni azzal a nyomással, amely Del Piero érkezésével meghatványozódott az elmúlt hetekben. „Egyre növekszik. A média nem kis terhet tett rám, és Alessandro érkezésével mindez megnövekedett. Hogy őszinte legyek, olyan súlyt helyeztek a vállamra, amelyet már nem kezeltem jól” – indokolta döntését az angol edző.

A Sydney az előző két fordulóban 7–2-es zakót kapott az éllovas Central Coast Marinerstől, majd az utolsó negyedórában három gólt kapva 2–0-s előnyről maradt alul a régi rivális Melbourne Victoryval szemben. Del Piero a Mariners elleni meccset sérülés miatt kihagyta, a Victory elleni összecsapáson viszont a Sydney mindkét góljában aktív szerepet vállalt, ám edzője a szurkolók megdöbbenésére – és tiltakozása ellenére – a 63. percben lecserélte, a csapat pedig a folytatásban összeomlott. A tréner a találkozó után heves vitába keveredett a fanatikusok egy részével.

„Nem bánom, hogy ezt a döntést hoztam, de nem hiszem, hogy én vagyok a megfelelő ember a posztra. Rendkívül nehézzé vált a nyomás és folyamatosan a középpontban lenni, egyszerűen nem éreztem jól magam. Az egészségem és a családom a két legfontosabb dolog az életemben” – mondta Crook, akinek a helyére ideiglenes jelleggel eddigi segítője, Steve Corica lép.

„Nagyon nagy volt a várakozás, de megértem a szurkolók elkeseredettségét. Türelmet kérünk tőlük, még ha tudom is, hogy néhányan nem lesznek azok” – kommentálta az ügyet Tony Pignata, a Sydney FC ügyvezetője.

Del Piero augusztus utolsó napjaiban kötelezte el magát a sydneyiekhez évi 2 millió dolláros fizetésért, amivel a legjobban kereső futballista lett Ausztráliában. Az olasz támadó öt bajnoki fellépésen három gólt szerzett eddig.

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
48 perce

Szalai Attila és Matheus Saldanha klubot váltott, az Arsenal a Chelsea-től igazol – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 9:06

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
2025.07.10. 11:05

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
2025.07.10. 09:16

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44
Ezek is érdekelhetik