CFR Cluj: Sérgio Conceicao veszi át Vassék irányítását - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2012.10.26. 19:32
Román lapértesülések szerint a jövőben Sérgio Conceicao irányítja a Vass Ádámot is foglalkoztató CFR Cluj labdarúgócsapatát. A 37 esztendős szakember jelenleg a portugál első osztályú Olhanense vezetőedzőjeként dolgozik.

A román sajtó beszámolója szerint Conceicao vasárnap érkezik Romániába, miután a mai napon, faxon már aláírta a szerződését. A korábbi portugál válogatott labdarúgó szombat este még az Olhanense trénereként a Moreirense ellen mérkőzik a portugál bajnokságban.

Conceicao feladata nem lesz más, minthogy a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába, valamint a román bajnokságban a dobogós helyek valamelyikére irányítsa a Vass Ádámot is soraiban tudó Clujt. Arról egyelőre nincs hír, hogy a 37 esztendős szakvezető mennyi időre kötelezi el magát a kolozsváriakhoz.

A román bajnokságban bukdácsoló, ám a Bajnokok Ligája H jelű csoportjának második helyén álló kolozsváriak szerdán jelentették be addigi vezetőedzőjük, Ioan Andone távozását, akinek helyére Alberto Cavasin tűnt az első számú jelöltnek.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
19 órája

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik