Átigazolás: egy év alatt a belga élvonalból Siófokon át a szerb harmadosztályig

Vágólapra másolva!
2012.10.01. 06:49
A szerb harmadosztályban szereplő Hajduk Beograd futballistája lett Bojan Bozsovics, aki több magyar klubban is futballozott az előző időszakban.

A most 27 éves montenegrói támadó 2004 nyarán került Békéscsabára jelenlegi klubjától, a Hajduktól, majd játszott a Honvédban, de igazán alapemberré 2006 és 2009 között Kaposváron vált. A somogyi megyeszékhelyről egy jó idény után 2009 nyarán a belga élvonalbeli Cercle Bruges szerződtette, de két szezon után (24 bajnokin két gól) elköszöntek tőle, így visszatért Magyarországra, Siófokra szerződött.

Bozsovics az előző szezonban ősszel kilenc meccsen lépett pályára siófoki színekben, majd a Honvédhoz került kölcsönbe, de mivel egyik helyen sem kapott sok lehetőséget, visszatért egykori klubjához, a szerb harmadik vonalba.

A támadó 65 meccsen 5 gólt szerzett az NB I-ben.

Bozsovics az előző szezonban ősszel kilenc meccsen lépett pályára siófoki színekben, majd a Honvédhoz került kölcsönbe, de mivel egyik helyen sem kapott sok lehetőséget, visszatért egykori klubjához, a szerb harmadik vonalba.

A támadó 65 meccsen 5 gólt szerzett az NB I-ben.

 

 

Legfrissebb hírek

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Szijjártó Péter szerint a Honvéd jövőre visszajuthat az NB I-be

Labdarúgó NB II
2025.08.29. 21:30

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Honvéd nyerte a rangadót, és az élre állt

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:35

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55
Ezek is érdekelhetik