Brazília: a Santos tehetsége a Sao Paulóval tárgyal

Vágólapra másolva!
2012.09.13. 12:38
Ganso átigazolásáról folytat tárgyalásokat a brazil élvonalbeli bajnokságban szereplő Santos és a Sao Paulo labdarúgócsapata – jelentette ki Luis Álvaro de Oliveira Ribeiro, a Santos elnöke a Radio Globónak.

Mint ismert, a 22 esztendős brazil válogatott középpályás nem hosszabbította meg 2015-ben lejáró szerződését klubjával, mert távozni szeretne. A Sao Paulo korábban két ízben is megkísérelte szerződtetni Gansót, ám a Santos mindkét esetben visszautasította az egyik legkeresettebb játékosáért érkező ajánlatokat. Ribeiro elmondása szerint 7.3 millió euró alatt biztosan nem engedik el a futballistát.

Az átigazolást megnehezítheti, hogy Ganso játékjogának 90 százalékán egyenlő arányban a Santos és egy cég osztozik, míg a maradék tíz százalék magáé a középpályásé.

Legfrissebb hírek

„Teljes tiszteletlenség!” – Donnarumma ügynöke jogi lépéseket fontolgat

Francia labdarúgás
16 perce

Donnarumma egyezségre jutott; új kiszemelt a Liverpoolnál – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Labdarúgás:az U17-esek Izland elleni iksszel kezdtek a Telki-kupán

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: az Újpestnek több piros lapja van, mint fiatalperce

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24
Ezek is érdekelhetik