Vicente Arze, a Diósgyőr korábbi bolíviai légiósa a Charleroi futballistájaként úgy gondolja, hogy a belga bajnokságban jobb játékosok szerepelnek, mint a magyar NB I-ben.
„Boldog vagyok, mert fontos lépés volt ez a karrieremben – beszélt Arze egy bolíviai honlapnak arról, hogyan élte meg, hogy Magyarország után Belgiumba igazolt. – Az utóbbi években egyre magasabbra jutok, hiszen az Aurorából Magyarországra kerültem, most pedig Belgiumba, ahol erősebb a bajnokság.”
A kérdésre, hogy milyen különbséget lát a belga és a magyar labdarúgás között, a következőt válaszolta a 26 éves középpályás, aki 2011 és 2012 között volt a DVTK futballistája: „Abból a kevésből, amit eddig láttam és tapasztaltam a két mérkőzésen, amelyen pályára léptem, azt vettem észre, hogy az itteni játékosok jobbak, mint a magyarországiak, így magasabb színvonalú a bajnokság is. Ezt leszámítva viszont hasonló, mivel szintén az erő dominál, sok a magas labda és az ütközés.”
Legfrissebb hírek

A Győr ajánlatot tett az algériai csatárért – sajtóhír
Labdarúgó NB I
2025.07.03. 15:45
Ezek is érdekelhetik






