Hová lett Roger Milla?

„Mindnyájan Gogol köpönyegéből bújtunk elő" – mondta egykoron neves orosz kollégánk (szintén pénzt kapott írásaiért), Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, utalva a köpönyeggel bajlódó kisember és a realista stílus megszületésének összefüggéseire. Bár túlzás lenne azt állítani, hogy a mai afrikai futballisták mind a Roger Milla táncos lábai által felvert porból lettek, de az kétségtelen tény, a fekete földrész első világhírű játékosát Millában tisztelhetjük.

Nem mondhatni, hogy a legendás „Milla apónak" túl fiatalon kellett volna megbirkóznia a hirtelen jött népszerűséggel, lévén már a hetvenes évek legelején ismert játékosnak számított hazájában, Kamerunban, a világhírnevet azonban az hozta meg számára, hogy az olaszországi labdarúgó-világbajnokságon 38 évesen négy gólt szerzett! Pedig jókat nevettek a népek a torna előtt a kameruni elnökön, Paul Biyán, aki a nemzeti csapattól 1987-ben visszavonult, akkor éppen Réunion szigetén, mintegy „előnyugdíjban" profiskodó Millát reaktiválta.

Ugyancsak somolygott ezen tömeg 1994-ben, amikor „Milla apánk" a világbajnokságon újfent kerettag lett, de aztán üdvrivalgásban tört ki az ezerfejű, amikor hősünk pályára lépett és betalált az oroszok kapujába 42 évesen és 39 naposan, mindenféle vénségi FIFA-rekordot megdöntve ezzel.

Meg is érdemelt Milla némi kárpótlást kissé félresikeredett klubkarrierje miatt, amely nem mondható sikertörténetnek, noha tehetségét egyetlen pillanatra sem kérdőjelezték meg. A kis Roger sokáig mozdonyvezető szeretett volna lenni vasutas édesapja hatására, de amit elveszített a kameruni vasúttársaság és a kontinentális szélesnyomtáv, megnyerte a futball, lévén 13 évesen igazolt játékos lett az Éclair csapatában, majd alig felnőtt korba lépve a szintén doualai Léopard-hoz írt alá immáron profiszerződést. A „leopárdokkal" bajnok lett, majd a fővárosi Tonnerre-hoz igazolt, amellyel megnyerte az országos kupát és a kontinens kupagyőzteseinek vetélkedőjét is. Nem mehetett rosszul neki, lévén 1976-ban hazavihette az afrikai Aranylabdát, ez pedig európai szerződést ért.

A francia Valenciennes szerezte meg az éket, ám itt csak a tartalékokat és a sértődött játékosok listáját erősítette, lévén kevesebb fizetést kapott, mint amiben korábban megállapodtak. Innen Monacóba került, ahol Francia Kupa-győztes lett, majd nemsokára már a Bastiával ismételte meg ezt. Az 1982-es világbajnokságon, túl a 30-on mutatta meg magát először a nagyvilágnak, és bár nem játszott rosszul, lőtt egy meg nem adott találatot is, a következő hét idényt a teljes nemzetközi szürkeségben töltötte a Saint-Étienne-ben és a Montpellier-ben. A gólokkal ugyan nem maradt adós, nem mellesleg a válogatottal kétszer Afrikai Nemzetek Kupája-győztes lett, de ha 1989-ben lett volna NSO, aligha lett volna a nap legolvasottabb híre, hogy Milla elbúcsúzott az igazi profizmustól és Franciaországtól.

A nemzeti csapattól korábban 1987-ben és 1988-ban is, párszázezres népünnepélyek keretében visszavonuló Millát az itáliai világbajnokság előtt az államelnök visszacsalogatta („Baj van. A csapatnak szüksége van rád. Gyere haza”), nem is hiába. A televíziós közvetítésekben anyakönyvezett nevén, Millerként szereplő ék pályára lépett a címvédő argentinok megleckéztetésékor is, de a románok legyőzése és a kolumbiaiak kiejtése, Afrika első vb-negyeddöntős szereplésének kiharcolása már elképzelhetetlen lett volna az ő duplái nélkül. Jellegzetes, szögletzászlónál előadott táncai (hivatalosan Makossa) a torna jelképei lettek, az a jelenet pedig, amikor a kolumbiai csoda(bogár)kapustól, René Higuitától elvette a labdát, majd a hálóba lőtt, nemzedékek számára felejthetetlen.

A torna után a nemzeti csapat, a „szelídíthetetlen oroszlánok” vezetőségében és a sportminisztérium stábjában kapott helyet, de az 1994-es vébére újfent aktiválták, ahol 42 évesen szerzett góljával alighanem örökérvényű rekordot állított fel. S mint tudjuk, fiatalság bolondság, „Der Alte" ezek után annyira lendületbe jött, hogy kiruccant Indonéziába némi pénzt keresni, és csak 1997-ben vonult vissza. Bár élénken élt bennünk a remény, a France '98-on már nem volt kerettag...

Visszavonulása után ENSZ-nagykövet lett, és legfőbb feladatának e tisztségében az AIDS elleni küzdelmet tekinti. 2002-ben saját hazájában megkérdőjelezték prófétai mivoltát, amikor harcba szállt honfitársa, Issa Hayatou a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki székéért, de Milla – az elefántcsontparti származású Basile Bolival és a ghánai Abedi Pelével együtt – a hivatalban lévő Sepp Blatter mellett kampányolt. Cserébe Afrika 2010-ben vb-t rendezhetett, de akkor egyes kameruni politikusok hazaárulónak kiáltották ki hősünket, talán ezért is hanyagolták el olyan csúnyán a Millának még életében állított szobrot...

A nagyvilág gálamérkőzéseinek mindenkori szívesen hívott díszvendége 1993-ban rövid ideig a válogatott pénzügyi és adminisztrációs igazgatója lett, de innen kigolyózták, bánatában felcsapott profiklubjánál, a Montpellier-nél utánpótlásedzőnek. Leghíresebb tanítványa, a réunioni Didier Agathe később a Celticig és az Aston Villáig jutott. Milla edzői karrierjét később megszakította, de szerte a világban különböző labdarúgást népszerűsítő programokban vesz részt, legutóbb például Katarban.

Szövetségi kapitányként a fentiek miatt nem láthattuk eleddig, és utódai köreiben sem feltétlenül népszerű, hiszen a 2010-es világbajnokság előtt Samuel Eto'o kis híján lemondta a válogatottságot Milla kőkemény kritikájára válaszul. Sportminiszternek is hiába jelentkezett, bánatában felcsapott a Coca-Cola egyik reklámarcának az afrikai világverseny előtt. 2001-ben és 2006-ban is kiadott egy-egy dalt, de nem aratott ezekkel nagy sikert, cserébe róla sokkal jobbakat írtak. Nagy álma az, hogy hazája elnöke legyen.