Salzburg: új filozófia Bodnáréknál - BL helyett az ifjakra voksolnak

Vágólapra másolva!
2011.05.09. 19:01
Hétfői sajtótájékoztatóján Heinz Hochhauser, az osztrák labdarúgó-bajnokság aranyérmére törő Red Bull Salzburg új sportigazgatója kijelentette: mostantól több fiatalt akarnak szerepeltetni a csapatban, és akkor sem kívánnak letérni az új útról, ha nem tudják állandósítani helyüket a Bajnokok Ligájában.

A hazai fiatalok tervbe vett előtérbe helyezésével párhuzamosan vélhetően több idős játékostól megválnak, ám mint Hochhauser fogalmazott: egyelőre nem dőlt el, hogy a nyáron lejáró szerződésű játékosok közül kit tartanak meg – így Bodnár László további sorsa sem ismert. Korábban sajtóhírek arról szóltak, hogy nem marasztalják a magyar védőt.sajtóhírek arról szóltak, hogy nem marasztalják a magyar védőt.

Hochhauser kijelentette: a filozófiaváltás nem jelenti azt, hogy az elmúlt években több neves edzőt elfogyasztó Salzburg nem kíván eljutni a Bajnokok Ligájába, csak éppen – ellentétben az elmúlt hat esztendővel – nem rendelnek alá mindent a sok pénz megtermelésének lehetőségével kecsegtető BL-be jutásnak.

„Jó játékosokat akarunk kinevelni, közben visszanyerni a közönségünket. Ha közben eljutunk a Bajnokok Ligájába, nagyon fogunk neki örülni, de ha nem, akkor sem dől össze a világ" – fogalmazott a 64 éves sportember.

Vélhetően a jelenleg ideiglenes megbízással dolgozó Ricardo Moniz két évre vezetőedzői megbízást kap, segítője továbbra is a horvát Niko Kovác lesz.

A bajnokság vége előtt négy fordulóval a Salzburg a harmadik helyen áll, lemaradása három pont az éllovas Sturm mögött.

Legfrissebb hírek

Norvégiai győzelemmel kezdte a BL-selejtezőt a Salzburg

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 20:57

A Dinamo-kapcsolat: Szása és Vaszil találkozása Szlovéniában

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 09:11

Hármat rúgott a Salzburgnak és csoportelsőként jutott tovább a Real Madrid a klub-vb-n

Klub-vb
2025.06.27. 05:03

Kolo Muani és Conceicao duplázott, a Juventus kiütéses győzelemmel kezdte a klub-vb-t

Klub-vb
2025.06.19. 06:56

Megvédte bajnoki címét a Sturm Graz, Lengyelországban a Lech Poznan ért fel a csúcsra

Minden más foci
2025.05.24. 21:07

Ancelotti a támadósoráról: Csak megálltam és élveztem a játékukat

Bajnokok Ligája
2025.01.23. 08:36

Könnyed győzelemmel biztosította be továbbjutását a Real Madrid a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.01.22. 22:55

ICEHL: megfogyatkozva készül meglepetést szerezni a Fehérvár

Jégkorong
2025.01.07. 18:53
Ezek is érdekelhetik