Az első tizenegyes a nyerő, de „rövidítést" javasolnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.16. 12:16
null
Kezdeni kell: a tanulmány szerint az első rúgóé az előny a tizenegyespárbajban (Fotó: Reuters)
Egy brit intézet tanulmánya szerint nem igazságos a labdarúgó-mérkőzéseket lezáró tizenegyespárbaj jelenlegi lebonyolítási rendszere, ezért a szerzők annak megváltoztatását javasolják.

A politikai és közgazdasági tudományok londoni iskolájának (LSE) gondozásában elkészült anyag összeállítói arra a megállapításra jutottak, hogy a büntetőrúgásoknál pszichológiai előnyhöz jut az a csapat, amely először kezdheti meg sorozatát. A kutatók az 1970 és 2000 közötti időszakból 2820 kísérletet elemeztek, és azt találták, hogy hatvan százalékban az első tizenegyest elvégző csapat győzött.

„A legtöbb televíziós csatorna a pénzfeldobás idején reklámot ad, pedig a mi megítélésünk szerint ez lehet a kulcsmomentuma a tizenegyespárbajnak – fogalmaz Ignacio Palacios-Huerta, az American Economic Review-ban megjelentetett tanulmány egyik szerzője. – A pszichológiai teher a hátrányban levés érzéséből fakad a másodszor kísérletező csapat számára, amelynek a teljesítményét ez látványosan befolyásolja."

Palacios-Huerta és társszerzője, Jose Apesteguia, a barcelonai Pompeu Fabra Egyetem professzora húsz mérkőzés pénzfeldobásos jelenetét is kielemezte, s kiderült, hogy 19 alkalommal az első rúgást választotta a sorsolás győztese. Emellett 240 profi és amatőr játékost és edzőt is megkérdeztek a tizenegyesekről, és ők szinte mindannyian úgy vélték, hogy érdemes kezdeni, ezzel pedig nyomás alá helyezni az ellenfelet.

Mindezeket figyelembe véve Palacios-Huerta, az LSE professzora azt javasolja a futball nemzetközi vezetőinek, hogy felejtsék el a jelenlegi lebonyolítási szisztémát, és helyette a teniszben általános rövidítéshez hasonlóan rendszert vezessenek be, ahol az első adogatást követően az ellenfél mindig kétszer következhet.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.13. 08:57
Ezek is érdekelhetik