Aranylabda: Messi úgy gondolja, Xavi vagy Iniesta lesz a befutó

Vágólapra másolva!
2010.12.25. 15:07
A tavalyi győztes Lionel Messi szerint valamelyik barcelonai csapattársa, Xavi vagy Andrés Iniesta kapja az Aranylabdát.

„Úgy gondolom, ebben az évben barcelonai csapattársaim egyike, Xavi vagy Iniesta lesz a szavazás győztese" – nyilatkozta a helyi újságíróknak az ünnepeket Argentínában töltő kitűnőség.

Az Aranylabdáért Xavin és Iniestán kívül már csak Messi van versenyben, azaz biztos, hogy idén is Barcelona-játékos kapja meg a díjat, amelyet tavaly óta összevontak a FIFA Év játékosa címmel. A győztesre január 10-én derül fény, akkor tartják ugyanis Zürichben a díjátadót.

Messi röviden értékelte az idei évet saját szempontjából, valamint előretekintett a 2011-es esztendőre.

„Jó évet zártam, de a világbajnokság nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Jövőre mindenképpen szeretném megnyerni Argentínával a Copa Américát, már csak azért is, mert otthon játszunk majd."

Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé reméli, hogy Ousmané Dembélé kapja az Aranylabdát

Francia labdarúgás
16 órája

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

Botrányba fulladt a Ligák Kupája fináléja, Messiék lemaradtak a trófeáról

Minden más foci
2025.09.01. 08:24

Olvasóink Lamine Yamalnak adnák az Aranylabdát

Minden más foci
2025.08.25. 14:16

Szavazzon, ön szerint kinek kellene kapnia a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
2025.08.21. 15:55

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15
Ezek is érdekelhetik