Vb 2018: Lineker szerint Angliában jobbak lennének a meccsek

Vágólapra másolva!
2010.10.06. 22:39
A korábbi angol válogatott labdarúgó, Gary Lineker szerint, ha a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hazáját választja a 2018-as világbajnokság házigazdájának, akkor azzal a támadó futballt is támogatja.

„Szerintem nagyszerű lenne, ha Anglia rendezhetné a vb-t. Úgy vélem, hogy nagyon jó tornát rendeznénk, mert a szenvedély, ami lelátóról érkezik, segítené a támadó szellemű futballt. Ez azért is fontos, mert a legutóbbi vb-ken rendre negatív kritika érte a labdarúgásnak ezt az oldalát. Ezek olyan szempontok, amelyet a FIFA-nak is át kell gondolnia” – mondta a korábbi csatár, jelenlegi televíziós szakkommentátor egy londoni konferencián.

„Néhány olyan országban rendezett világbajnokság után, amelyek legtöbbjében erős infrastrukturális fejlesztést kellett végrehajtani, szép lenne, ha a 2018-as eseményt biztonságos kezekben tudnánk, és Anglia ilyen lenne” – tette hozzá Lineker.

A FIFA december 2-án dönt a 2018-as világesemény helyszínéről.

„Néhány olyan országban rendezett világbajnokság után, amelyek legtöbbjében erős infrastrukturális fejlesztést kellett végrehajtani, szép lenne, ha a 2018-as eseményt biztonságos kezekben tudnánk, és Anglia ilyen lenne” – tette hozzá Lineker.

A FIFA december 2-án dönt a 2018-as világesemény helyszínéről.

Legfrissebb hírek

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
20 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39
Ezek is érdekelhetik