Vb 2018: a brit miniszterelnöknél vizitál a FIFA-vezérkar

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.13. 06:36
David Cameron brit miniszterelnök meghívására ma Londonban vendégeskedik Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke és Jerome Valcke főtitkár, hogy megvitassák a 2018-as, illetve 2022-es világbajnokságra kandidáló Anglia terveit.

A futballvezetők előbb a szigetországi kormányfő rezidenciáján, a Downing Street 10-ben tesznek látogatást, majd találkoznak Boris Johnsonnal, a főváros polgármesterével.

A pályázati bizottságot vezető Geoff Thompson közlése szerint prezentációjukban bejelentik egy globális alapítvány létrehozását, amelynek hatásait terveik szerint „több generáció élvezheti majd szerte a világon”.

Cameron néhány nappal azután hívta meg Blattert, hogy májusban megválasztották. Nem titkolt célja az volt, hogy még a 2018-as és 2022-es torna helyszínének december 2-i kijelölése előtt találkozzanak. A két csúcseseményre az angolok mellett Oroszország és az Egyesült Államok jelentkezett önállóan, míg Hollandia és Belgium, valamint Spanyolország és Portugália közösen kandidált. Katar, Japán, Ausztrália és a Koreai Köztársaság csak a 2022-es eseményre nyújtotta be a pályázatát.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06
Ezek is érdekelhetik