Törökország: vége a Rijkaard-érának, repült a holland a Galatasaraytól

Vágólapra másolva!
2010.10.20. 11:36
Frank Rijkaard és a török élvonalbeli Galatasaray vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott, miután az isztambuli nagycsapat kifejezetten rosszul szerepelt a holland edző irányításával.

Mint arról kedden beszámoltunk, Rijkaardot az Ankaragücütől elszenvedett hazai vereség (4–2) után magához rendelte Adnan Polat klubelnök, és magyarázatot várt a csapat pocsék bajnoki szereplésére.

A Galatasaray nyolc forduló alatt már négy vereséget szenvedett el, és csupán a 9. helyet foglalja el a tabellán. A holland tréner ellen már a szurkolók is tüntettek, és Fatih Terimet követelték vissza.

Török lapértesülések szerint Rijkaardnak a „Kárpátok Maradonája”, azaz a Galatasarayjal négy bajnoki címet, két-két Török Kupát és török Szuperkupát, UEFA-kupát és európai Szuperkupát nyerő román Gheorghe Hagi lehet az utódja, de a CNN Türk szerint Terimet hívják vissza.

Rijkaard közvetlen stábja, tehát Johan Neeskens és Albert Roca Pujol is távozik a török együttestől.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
3 órája

Osimhen remekelt, Sallaiék legyőzték a Bodö/Glimtet a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 20:41

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

A Galatasaraynak fel kell pörögnie a norvégok ellen is!

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:21

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55
Ezek is érdekelhetik