Labdarúgás: október végén rendezik Los Angelesben a 15. Árpád-kupát

Vágólapra másolva!
2010.10.09. 07:43
A Los Angeles-i Magyar Főkonzulátus és a Las Vegas-i Árpád-kupa szervezőbizottsága közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2010. október 29–30-án rendezik meg az amerikai és kanadai magyar labdarúgócsapatok idei bajnokságát.

Az idén 15. alkalommal sorra kerülő Árpád-kupát másfél évtizeddel ezelőtt a Las Vegas-i Berényi György és a Los Angeles-i Hauer Gyula kezdeményezésére indították be. A tornára az Amerikai Egyesült Államok és Kanada területén működő olyan amatőr focicsapatokat hívták meg, amelyekben döntő részt magyar származású labdarúgók játszanak.

Az október 29–30-án rendezendő 15. Árpád-kupa fővédnöke a Los Angeles-i Magyar Főkonzulátus és a Magyar Labdarúgó-szövetség. Az eseményt több szponzor támogatja, főszponzora az OTP Bank Nyrt. A bajnokságra többek között Los Angelesből, Las Vegasból, San Joséból, a „szilíciumvölgyből”, Vancouverből és Edmontonból érkeznek együttesek, de Magyarországról is lesz csapat.

Az esemény sajtótájékoztatóján Bokor Balázs nagykövet, Los Angeles-i főkonzul azt hangsúlyozta, hogy a helyi magyar közösségek összetartásában és a magyar gyökerek iránti kötődés fenntartásában az ilyen, labdarúgással kapcsolatos rendezvények rendkívül sokat segítenek.

Kantó Mihály, az Árpád-kupa szervezőbizottságának elnöke fontosnak tartotta kiemelni, hogy a sorozat a hagyományőrző programok közé került. Nagy jelentősége van annak, hogy a tizenöt éves hagyomány folytatódjon, és minél szélesebb körben ismertté váljon. A jövőben a szervezők még több amerikai és kanadai magyar csapatot szeretnének látni a bajnokságon.

Legfrissebb hírek

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
17 órája

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
21 órája

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
23 órája

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2025.07.07. 13:19

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08
Ezek is érdekelhetik