Dánia: Brian Laudrupot rákkal diagnosztizálták, de bízik felépülésében

Vágólapra másolva!
2010.09.07. 16:38
A dán labdarúgó-válogatott korábbi klasszisát, Brian Laudrupot nyirokrákkal diagnosztizálták. A 41 éves egykori csatár bízik a felépülésében.

Brian Laudrup úgy nyilatkozott, hogy „sokkolta a diagnózis", és „kemény küzdelem" vár rá, de optimista felépülését illetően, mivel az orvosok szerint a rák még nagyon korai stádiumban van.

Laudrup elmondta, hogy betegsége ellenére továbbra is dolgozik a TV3 televíziós csatornánál, mint a Bajnokok Ligája-mérkőzések szakkommentátora.

A korábbi klasszis játszott többek között a Bayern Münchenben, a Fiorentinában, az AC Milanban, a Rangersben és az Ajaxban is. A dán válogatottban 82 mérkőzésen 21 gólt ért el, és az 1992-ben Európa-bajnoki címet szerző csapat tagja volt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

Regény jelent meg Dániában Puskás Ferencről

Magyar válogatott
2025.09.25. 17:00

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

NS-foci: Olasz Gergő lett az újságíró Eb gólkirálya

Egyéb egyéni
2025.09.16. 21:53
Ezek is érdekelhetik