Az engedetlen Neymar kimaradt a brazil keretből

Vágólapra másolva!
2010.09.23. 18:24
null
Neymar (középen) nem viselkedett megfelelően, kimaradt a keretből (Fotó: Action Images)
Mano Menezes, a brazil válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a selecao soron következő két felkészülési mérkőzésére, amelyben helyet kapott az AC Milan két csatára, Alexandre Pato és Robinho, viszont az óriási tehetségnek tartott Neymar nem.

Mano Menezes szövetségi kapitány fiatal futballisták alkotta keretében nem szerepel a brazilok egyik legnagyobb tehetségének tartott Neymar. A Santos 18 éves támadója valószínűleg a napokban történt botránya miatt maradt ki, amikor összeveszett edzőjével, akit emiatt menesztettek.

„Neymar visszatérése a válogatottba csak rajta múlik. Bízom benne, hogy véget ér a viselkedési problémákkal tarkított időszaka, és ismét felhívja magára a figyelmemet a jó futballjával" – mondta Menezes.

A kapitány egyébként megkezdte a fiatalítást a csapatnál: bár Daniel Alves, Nilmar, Robinho és Thiago Silva bekerült a selecao sztárjai közül, számos nagy név kimaradt, mint például Maicon, Júlio César, Ronaldinho vagy Luís Fabiano.

A 23-as keretből 16-an játszanak Európában, és hatan még a 2012-es olimpiai szereplésért küzdő korosztályos válogatottba is bekerülhetnének.

A selecao október 6. és 13. között játszik két felkészülési mérkőzést Európában, az ellenfeleket még nem hozták nyilvánosságra.

BRAZÍLIA 23 FŐS KERETE
Kapusok: Víctor (Gremio), Jeferson (Botafogo), Neto (Atlético Paranaense)
Védők: Daniel Alves (Barcelona), Mariano (Fluminense), André Santos (Fenerbahçe), Adriano Correia (Barcelona), David Luiz (Benfica), Alex Costa (Chelsea), Thiago Silva (Milan), Rever (Atlético Mineiro)
Középpályások: Lucas (Liverpool), Ramires (Chelsea), Sandro (Tottenham Hotspur), Elías (Corinthians), Carlos Eduardo (Rubin Kazany), Philippe Coutinho (Inter), Wesley (Werder Bremen), Giuliano (Internacional)
Támadók: Alexandre Pato (Milan), Robinho (Milan), André (Dinamo Kijev), Nilmar (Villarreal)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
9 órája

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
Tegnap, 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23
Ezek is érdekelhetik