Portugália: enyhítették a Porto-játékosok büntetését, lemondott a liga elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.26. 07:49
Lemondott a Portugál Labdarúgóliga elnöke, Herminio Loureiro, miután a szövetség (FPF) jelentősen csökkentette két portói játékos súlyos büntetését.
Herminio Loureiro azután vette a kalapját, hogy a brazil Hulk eltiltását hat hónapról négy mérkőzésre, míg az azóta a Rapid Bucuresti-hez kölcsönadott román Cristian Sapunaru száműzetését négy hónapról három mérkőzésre enyhítette az FPF. A két futballista decemberben, a Benficától elszenvedett 1-0-s vereség után az öltözőfolyosón úgy megvert  egy biztonsági őrt, hogy kórházba kellett szállítani.   

„Ennek az ítéletnek a következményei túlmutatnak az igazságszolgáltatás keretein, és súlyos erkölcsi kérdéseket vetnek fel" – indokolta távozását csütörtökön a liga vezetője.

Ráadásul a Porto az új döntés nyomán bejelentette, hogy kártérítést követel az FPF-től, mivel Hulk 17 mérkőzés óta nem áll rendelkezésre, és távollétében a csapat 11 pontra eltávolodott az éllovas Benficától.
    
Ráadásul a Porto az új döntés nyomán bejelentette, hogy kártérítést követel az FPF-től, mivel Hulk 17 mérkőzés óta nem áll rendelkezésre, és távollétében a csapat 11 pontra eltávolodott az éllovas Benficától.

Legfrissebb hírek

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Csaknem 40 év után a papírforma ismét a magyar válogatott második helyét vizionálja a vb-selejtezőben

Magyar válogatott
2025.09.06. 12:46

Összeesett az edzőközpontban a Porto korábbi válogatott védője, a kórházba szállítás után elhunyt

Minden más foci
2025.08.05. 15:50

A portugálok elleni döntetlennel továbbjutottak a horvátok is

Minden más foci
2024.11.18. 22:53

Randal Kolo Muani kezd a franciáknál, a portugáloknál Rafael Leao is támad

Foci Eb 2024
2024.07.05. 19:55

Felkészülés: portugál és osztrák siker, az olaszok nem bírtak a törökökkel

Foci Eb 2024
2024.06.04. 23:42

Dupla Tízes: melyik az Európa-bajnokság legerősebb kerete?

Foci Eb 2024
2024.05.29. 17:28

Taremi győzelmet érő góllal búcsúzott, a Porto egymás után harmadszor kupagyőztes

Minden más foci
2024.05.26. 21:32
Ezek is érdekelhetik