Labdarúgás: Schmitt szerint sok egyeztetés kell a 6+5-ös szabály bevezetéséhez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.01.25. 14:17
Schmitt Pál szerint nagyon sok kerekasztal-beszélgetést, konferenciát kell tartani a jövőben ahhoz, hogy elfogadtathassák a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által szorgalmazott 6+5-ös szabályt, vagyis hogy minden klubcsapat kezdő tizenegyében minimum hat hazai játékos szerepeljen.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az Európai Parlament alelnökeként nyilatkozott erről a FIFA magazinjának legfrissebb számában.

A cikk szerint a sportvezető-politikus a szabálytervezet egyik lelkes támogatója a kontinensen. Ezt többek között azzal indokolta, hogy a 6+5-ös terv segíthet abban, hogy minél több gyerek kezdjen sportolni, látva azt, hogy ha küzd és dolgozik, van esélye a legjobbak között futballozni. Schmitt nagyon nagy gondnak nevezte, hogy a fiatalok egyre kevesebbet sportolnak Európában, 60 százalékuk egyáltalán nem is mozog.

Schmitt Pál arra a kérdésre, hogy a Lisszaboni Szerződés elfogadása mennyivel növelheti meg a 6+5-ös szabály bevezetésének esélyét, és egyáltalán, mennyiben módosítja a jogalkotók sporthoz való viszonyát, úgy felelt: a sport kiemelése nagyon fontos lépés, ám egyelőre csupán annyit jelent, hogy az unió elfogadta és megértette, hogy a sport irányítása speciális és független terület. Hozzátette, az EU kezdi megérteni, hogy nem felülről kell irányítani, mert ez az illetékes szervezetek feladata. A speciális szabályok, így a 6+5 kérdése később kerülhet napirendre.

„Természetesen az államnak mindig lesz befolyása a sportban. Azokban a kérdésekben, mint a rasszizmus, a vandalizmus, a dopping vagy az illegális fogadások, a törvények szerint kell eljárni, de az olyan kérdésekben, minthogy miként álljon fel egy csapat, vagy hogy ki játsszon, kívülálló ne döntsön" – nyilatkozta Schmitt.

Schmitt Pál szerint a 6+5-ös szabály sikeréhez még nagyon sok egyeztetést kell tartani a jövőben, hogy azok az EU-politikusok, akik veszélyesnek látják azt az unió alapelveire, megértsék, nincs erről szó, hiszen a klubok továbbra is azt igazolhatnának, akit akarnak.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

A MOB Pétervári-Molnár Bendegúzt javasolja az EOB sportolói bizottságába

Egyéb egyéni
2025.09.22. 19:56

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

NS-foci: Olasz Gergő lett az újságíró Eb gólkirálya

Egyéb egyéni
2025.09.16. 21:53
Ezek is érdekelhetik