„Ő még csak most tizennégy…” – sihederek a világ labdarúgópályáin

MAROSI GERGELYMAROSI GERGELY
Vágólapra másolva!
2009.07.27. 17:03
Címkék
Egy hete beszámoltunk arról, hogy egy 12 éves kölyökfutballista 51 percet játszott egy első osztályú felnőtt labdarúgómeccsen: Mauricio Baldiviesót a bolíviai Aurora Cochabamba vezetőedzője dobta a mély vízbe, s ő egyúttal az ifjú tehetség édesapja is. A sokszoros bolíviai válogatott labdarúgóból trénerré lett apa, Júlio César Baldivieso elvesztette állását az eset után – a vezetők felszólították, hogy tegye ki a gyereket a csapatból, erre pedig ő nem volt hajlandó. Egyébként ő is 15 évesen mutatkozott be a bolíviai élvonalban, négy évvel később már a válogatott zöld-fehér szerelését is magára ölthette.

EGY MESTERMUNKA: PELÉ LEGSZEBB GÓLJA, 18 ÉVESEN A JUVENTUS SP ELLEN – ANIMÁCIÓ

EGY MESTERMUNKA: PELÉ LEGSZEBB GÓLJA, 18 ÉVESEN A JUVENTUS SP ELLEN – ANIMÁCIÓ


A történet persze rengeteg kérdést felvet: érett lehet-e egy srác 12 évesen élvonalbeli mérkőzésre? Bírhatja-e a szervezete? Nem kockáztatják-e ezzel a pályafutását? Egyértelmű válaszok nincsenek – ha ennyi magánvélemény megengedhető, tényleg nem szerencsés kistiniket a mély vízbe dobni. Mindenesetre az nem véletlen, hogy a legtöbb ligában van minimális korhatár is.

Pedig sok-sok ilyen eset előfordult a futballtörténelem során, jó néhány nagy (és még több ismeretlen) játékos kezdte egészen fiatalon karrierjét a nagycsapatban. A következő válogatás nem teljes, a sokszor hiányos adatok miatt nem is lehet az, de nézzünk körül kissé az ifjúsági rekorderek világában – játékosok gyermekfejjel a futballpályán.

MAGYARORSZÁG
KÁROLY JENŐ

Mikor debütált? Bemutatkozásának időpontjáról eltérő adatok vannak 14 és 17 év között, az viszont biztos, hogy már nagyon fiatalon az MTK középfedezete volt. Kora egyik legjobban fejelő játékosa rendkívül okos és nagyvonalú játéka révén érdemelte ki a becenevét, ő volt az első magyar „Tanár úr”. Már 17 évesen bemutatkozhatott a válogatottban.

Mi lett vele?: 15 év alatt 25 alkalommal került be a nemzeti csapatba, olimpikon. Kétszeres magyar bajnokként igazolt át a BAK csapatába, az első világháború után emigrált. Olaszországba ment edzőnek, nem is akárhová: a Juventus trénere lett. Az 1926-os bajnoki északi regionális döntő (Juventus–Bologna 2:2) izgalmai annyira megviselték, hogy a megismételt meccs előtt házának udvarán összeesett. Szívbénulásban hunyt el. A Juve két újrajátszás után győzött, majd a bajnoki döntőben simán elintézte a délolasz elsőt, az Albát, megszerezve ezzel a scudettót. Méltó emlékezés volt.

ORTH GYÖRGY

Mikor debütált? Már 13 évesen igazolt játékos volt, majd a másodosztályú Vasasban 14 évesen bedobták a mély vízbe. Tehetségével kimagaslott kortársai közül, 16 évesen már az MTK csapatának meghatározó játékosa és válogatott volt.

Mi lett vele? Karrierje üstökösszerűen ívelt felfelé, de 24 évesen egy súlyos sérülés után megtört. A magyar labdarúgás történetének egyik, ha nem a legjobb karmesterét tisztelhetjük benne, kora legnagyobb irányítói között volt, bár centerként is remekelt. 32 alkalommal szerepelt a válogatottban, az 1925-ös MTK–Amateure mérkőzésen Tandler belépője nyomán elszenvedett súlyos sérülése után már sosem volt az igazi.

Edzőként világjáró volt, dolgozott Chilében, Olaszországban, Franciaországban, Argentínában, Mexikóban, Kolumbiában, Peruban és Portugáliában. Az FC Porto edzőjeként 1962-ben egy szívroham végzett vele – a magyar labdarúgás valódi nagykövetével.


ZSÁK KÁROLY

Mikor debütált? 14 évesen már a nagyok között játszott, az MTK és a Budai FC után a „Hariháromban”, a budai 33 FC-ben teljesedett ki klasszisa. 17 évesen szerepelt először a válogatottban.

Mi lett vele? Zsák „Skaja” befutotta azt a fényes karriert, amelyet jósoltak neki. A magyar labdarúgás első világklasszis kapusa volt, stílusa iskolát teremtett. Trófeák tekintetében nem fényes a karrierje, „köszönhetően” példás klubhűségének, de a válogatott kapusposztját majdnem másfél évtizedre „kibérelte”.

Egy ujjtörés után rengeteget bajlódott bal keze gyűrűsujjával, majd drasztikus megoldásként amputáltatta azt, hogy ne zavarja a védésben. Vakmerő stílusa rengeteg sérüléssel járt, végül az orvosok tiltották el a labdarúgástól. A II. világháborúban vesztette életét, közvetlenül Budapest ostroma előtt. Ezrek kísérték utolsó útjára.

GROSICS GYULA

Mikor debütált? 13 évesen már a Dorog játékosa volt, 14 évesen védte először az első csapat kapuját, a válogatottban „csak” 19 évesen mutatkozhatott be.

Mi lett vele? Zsák méltó utódja minden tekintetben: világklasszis kapus, stílusát sokan utánozták már kortársai közül is. „Skajával” ellentétben klubszinten is nagyon eredményes volt a Honvéddal; az Aranycsapattal olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes. 1957-ben „száműzték” Tatabányára. 86-szoros válogatottként vonult vissza, edzősködött, sportvezetőként is dolgozott. 82. születésnapján szimbolikusan „klubot váltott”, szerződtette az FTC.


BÍRÓ GYULA

Mikor debütált?1905-ben, az MTK-ban, a 15 éves kort épphogy betöltve. Egy évvel később már válogatott volt.

Mi lett vele? Válogatott bemutatkozása után kiszoríthatatlanná vált, később hasonló stílusban futballozott Bozsik József. Precízen irányított, remekül lőtt, bár gyorsnak még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett nevezni. 36-szor szerepelt a válogatottban, háromszoros bajnok és kupagyőztes az MTK-val, olimpikon. 1920 után külföldön edzősködött, a második világháború előtt származása miatt elmenekült a kontinensről. Mexikóban hunyt el.

BRAUN JÓZSEF

Mikor debütált? 13 évesen a VAC ifijében, de a nagycsapatba 15 évesen az MTK legendás edzője, Jimmy Hogan állította be. 17 évesen már válogatott volt.

Mi lett vele? Stabil válogatott és az MTK alapembere lett, nem véletlenül: szenzációs képességű jobbszélső volt. Gyors irányváltásaitól és hirtelen megindulásaitól a védők, lövéseitől és fejjátékától a kapusok rettegtek.

1921-ben a magyar–svéd válogatott meccsen súlyosan megsérült, és sérülékenysége „rövidre zárta” karrierjét: 25 évesen vissza kellett vonulnia. Nyolcszoros bajnok, olimpikon. Munkaszolgálatosként halt meg a II. világháborúban.



REKORDEREK: IFJONCOK, SZERTE A VILÁGBAN
ANGLIA
REUBEN NOBLE-LAZARUS

Mikor debütált? 2008 őszén 15 évesen és 45 naposan, a Barnsley csapatában. Mivel még fizetést nem kaphatott, „bére” egy szendvics és egy pizza volt… Albert Geldard 1929-ben felállított angol rekordját (15 év, 158 nap) döntötte meg. 16 éves kora előtt mutatkozott még be Ken Roberts (Wrexham, 1951), Ronnie Dix (Bristol Rovers, 1928), Derek Forster (Sunderland, 1964), illetve Alick Jeffrey (Doncaster, 1954).

Mi lett velük? Noble-Lazarus kétszer játszott a nagyoknál, az ifinél számolnak vele. Geldard négyszeres válogatott lett, az Evertonnal FA-kupát nyert, Roberts 38 profi mérkőzés után sérülés miatt visszavonult. Dix egyszeres válogatottként hagyta abba, Forster alacsonyabb osztályú csapatokhoz került, Jeffrey pedig minden korosztályos válogatottban szerepelt, csak a nagyoknál nem – miután egy U23-as válogatott meccsen eltörte a lábát, ezzel ráadásul meghiúsult átigazolása is a Manchester Unitedbe. Pedig őt tartották „az angol Pelének”.

OLASZORSZÁG

AMADEO AMADEI

Mikor debütált? Az olasz rekord tartója 15 éves, 9 hónapos és 6 napos volt, mikor 1937-ben bemutatkozott nevelőklubja, az AS Roma színeiben. Mindössze hét nappal idősebben (bár lehet, hogy ezt idézőjelbe kellene tenni…) mutatkozott be a Serie A-ban Gianni Rivera az Alessandria csapatában, a legfiatalabb légiós az olasz ligában a bolgár Valerij Bozsinov, aki 2002-ben 15 évesen és 341 naposan játszott a Leccében.

Mi lett velük? Amadei 386 meccset játszott a Romában, a fővárosi csapaton kívül az Atalantában, az Interben és a Napoliban fordult meg. Egyszeres bajnok, az olasz válogatottal szerepelt az 1950-es vb-n. Rivera az Alessandria után a Milanba igazolt, és legendává vált: 501 bajnoki meccsen játszott a piros-feketéknél, kétszeres BEK- és KEK-győztes, háromszoros olasz bajnok, négyszeres kupagyőztes. Vb-ezüstérmes, 60 alkalommal szerepelt a válogatottban, még úgy is, hogy nem mindig élvezte az aktuális kapitány kegyét… Bozsinov 23 évesen 22-szeres bolgár válogatott, a Manchester City játékosa.


FRANCIAORSZÁG
LAURENT PAGANELLI
Mikor debütált? 15 évesen, 10 hónaposan és 3 naposan a Saint-Étienne-ben, az 1977–1978-as bajnokságban.

Mi lett vele? Egyszeres bajnok a zöld-fehérekkel, de korai bemutatkozása ellenére sosem lett belőle nagy játékos, a válogatottba sem került be. A „kicsi Mozart” a Canal+ kommentátora, önkormányzati politikus.

ARGENTÍNA

SERGIO AGÜERO

Mikor debütált? Az Independiente csapatában mindössze 15 évesen és 35 naposan, megdöntve ezzel későbbi apósa, Diego Armando Maradona rekordját, amelyet „az isteni Diego” még 1976-ban állított fel.

Mi lett vele? Eddig jól alakul a pályafutása. 2006-ban megvásárolta az Atlético Madrid, a zseniális képességű támadó 2006-tól az argentin nagyválogatottnak is tagja. Kétszeres ifjúsági világbajnok, olimpiai bajnok. Hogy tényleg befuthat-e Maradonáéhoz hasonló pályát, az még nyitott kérdés.



SPANYOLORSZÁG
PABLO ALFARO

Mikor debütált? 1984 őszén, nem is akárhol, a Camp Nouban, a Zaragoza játékosaként. 15 éves, 4 hónapos és 12 napos volt.

Mi lett vele? Bemutatkozása egy meccsre szólt akkor, hiszen eleve csak a spanyol játékos-szakszervezet által meghirdetett sztrájk miatt debütálhatott a második fordulóban. Öt évvel később kapott (sztrájk nélkül) helyet az első csapatban, egyszeres bajnok a Barcelonával, UEFA-kupa-győztes a Sevillával. Összesen 515 élvonalbeli meccset játszott, 2007 nyarán vonult vissza.

MEXIKÓ

MARTÍN GALVÁN

Mikor debütált? Már 13 évesen próbajátékra hívta a Barcelona, de nem jött össze az út, így a mexikói InterLigában, a Monterrey ellen vigasztalódhatott, ugyanis bemutatkozott a mexikóvárosi Cruz Azulban egy hónappal 15. születésnapja előtt.

Mi lett vele? Óriási tehetségnek tartják, továbbra is a Cruz Azul játékosa. Az U17-es válogatottban szórja a gólokat, felkeltette az Olympique Lyon érdeklődését, de még nem akar légiósnak állni.


PERU
FERNANDO GARCÍA

Mikor debütált? 13 évesen és 11 hónaposan a Juan Aurich csapatában, ezzel Baldivieso előtt ő tartotta a rekordot.

Mi lett vele? Semmi különös. Megjárt néhány perui klubot, majd visszaszerződött a Juan Aurichba. Válogatott meghívót még nem postáztak neki, a korosztályos csapatokhoz sem.

A LEGFIATALABB VILÁGBAJNOK

PELÉ

Mikor debütált? 15 évesen, 10 hónaposan és 16 naposan a Santosban, 16 évesen már brazil gólkirály volt, amely természetesen rekord. Tíz hónap profiskodás után már a selecaóban is bemutatkozhatott, 17 évesen és 249 naposan játszott az 1958-as világbajnoki döntőben. Ha már pályára lépett, be is lőtte talán a legszebb vb-döntős gólt a svédeknek. Négy meccsen hat gólt szerzett a tornán.

Mi lett vele? Rövid a hely leírni… Háromszoros világbajnok (bár 1962-ben nem kapott érmet), csapataival 31 trófeát nyert, ez világrekord. Ezergólos csodajátékos, a 20. század száz legfontosabb emberének egyike a Life listája szerint, az évszázad futballistája, az évszázad sportolója a NOB szerint. Bárki jön még utána, nagyobb legenda nem nagyon lehet. A futball királya.



EGYESÜLT ÁLLAMOK
FREDDY ADU

Mikor debütált? Már első pályára lépése előtt rekordot döntött, hiszen 14 évesen draftolta a D. C. United. 2004 tavaszán, 15 évesen és 10 hónaposan a San Jose Earthquakes ellen lépett először pályára csapatában, két héttel később már gólt lőtt az MLS-ben.

Mi lett vele? 2006-ban a nemzeti csapatban is bemutatkozott, a korosztályos válogatottakban is rengeteget játszott. 2007-ben szerződtette a Benfica (nem sok lehetőséget kapott), az előző szezont a Monacónál töltötte. Kicsit úgy tűnik, megrekedt a fejlődése.

A LEGFIATALABB BL-JÁTÉKOS

CÉLESTINE BABAYARO

Mikor debütált? A Steaua ellen az Anderlechtben 16 évesen és 87 naposan. Bevetése 37 percig tartott, ugyanis piros lapot kapott, így az övé a legfiatalabban a BL-ben kiállított játékos csúcsa is…

Mi lett vele? A nigériai szélsőhátvéd tisztes karriert tudhat magáénak, legszebb éveit a Chelsea-ben töltötte. U17-es világbajnok, belga bajnok, UEFA-kupa és FA-kupa győztes, olimpiai bajnok. Rengeteg sérülés hátráltatta, jelenleg csapatot keres.


A LEGFIATALABB VB-JÁTÉKOS
NORMAN WHITESIDE

Mikor debütált? A Manchester Unitedben 16 évesen, felfedezője, Bob Bishop „szúrta ki” George Bestet is. A válogatottba 17 évesen került be, 17 évesen és 41 naposan pályára lépett Jugoszlávia ellen az 1982-es világbajnokságon, megdöntve Pelé „ifjúsági rekordját”.



Mi lett vele? Szép karriert futott be, 38-szoros válogatott, a Manchesterben és az Evertonban kis híján 250 élvonalbeli bajnokin játszott. Az 1986-os vb-n is pályára lépett. Ő volt a „scouserek ostora”, a liverpooli csapatok örök rémálma, így különösen vicces, hogy épp az Evertonban fejezte be. Sérülései miatt 26 évesen be kellett fejeznie, az orvosok ugyanis közölték vele: olyan rossz állapotban vannak (13-szor operált) térdei, hogy ha folytatja, később nem fog tudni járni.

A LEGFIATALABB VÁLOGATOTT JÁTÉKOS

SOULEYMANE MAMAM

Mikor debütált? A FIFA jegyzőkönyve szerint 13 évesen és 310 naposan(!) a Togo–Zambia Afrika Kupa-selejtezőn 2001-ben. Más kérdés, hogy egyes vélemények szerint két évvel idősebb, de hát ezen afrikai futballisták esetében nem feltétlenül kell meglepődnünk. Most éppen 1985. június 20. a születési dátuma, e szerint 15 éves volt, mikor bemutatkozott a togói csapatban. Most mondja meg valaki, hogy hány éves a kapitány (illetve Mamam)…

Mi lett vele? 2003-ban szerződtette a Manchester United, de nem kapott munkavállalási engedélyt, így az Antwerphez került kölcsönbe. Négy évig játszott a belga klubban, az MU nem hosszabbított vele, csapatot keres.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik