Grosics Akadémia: Varga Zoltán és Bozóky a vezetésben

Vágólapra másolva!
2009.05.21. 15:16
Varga Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó és Bozóky Imre volt MLSZ-elnök is helyet kapott a múlt csütörtökön Gyulán létrehozott Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia vezetésében – derült ki az intézmény megalakulása alkalmából tartott csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón.
Az akadémia sportigazgatói teendőit Baranya István látja el, míg a jogi képviseletről Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség korábbi elnöke gondoskodik majd. Szakmai tanácsadóként szerepet kap Varga Zoltán olimpiai bajnok futballista és edző. A fiatalokat a Máté János, Takács László, Horváth Péter trió fogja edzeni. A tagok bemutatták az intézmény látványtervét, valamint elmondták: az építési munkálatok még folyamatban vannak, ám a képzés már most elkezdődhet, mert a Karácsonyi János Általános Iskola és Gimnázium biztosítja a kollégiumi ellátást és az iskolai oktatást. A 2009–2010-es tanévre két korosztályban hirdetnek felvételt olyan gyerekeknek, akik kedvet és tehetséget éreznek magukban arra, hogy a hivatásos labdarúgó pályáját válasszák, egyben elfogadják a keresztény értékrendet az oktatásban és a képzésben. Egyrészt hetedik és nyolcadik osztályosokat várnak Magyarországról és a Kárpát-medence területéről, akiknek kollégiumi ellátást biztosítanak a következő bajnoki és tanévben. Másrészt a mindennapos bejárást vállalni tudó ötödik és hatodik osztályosokat is várják Gyuláról és környékéről. A jelentkezési határidő június 2., tandíjat a tanulóknak nem kell fizetniük, csupán a bennlakó diákoknak kell a kollégiumi díjat megtéríteniük.
Legfrissebb hírek

Született futballzseni volt – Nyolcvanéves lenne Varga Zoltán

Népsport
2025.01.01. 09:11

Elismerés: Faragó Tamás és Gerendás György is állami kitüntetést kapott

Egyéb egyéni
2023.03.15. 20:52

Labdarúgás: polgármesterré választották a korábbi MLSZ-elnököt

Minden más foci
2022.06.26. 21:55

Politika: polgármester-választáson indul a korábbi MLSZ-elnök

Minden más foci
2022.06.23. 11:06

Dicsvágy és becsvágy – amikor Albert Flórián és Varga Zoltán együtt varázsolt

Labdarúgó NB I
2021.08.03. 17:17

FFT: hamisítvány az Albertet gyalázó Varga Zoltán-vers?

Labdarúgó NB I
2021.02.17. 12:18

Osztrák futballcsoda egy doktornő vezetésével, magyar kapusedzővel

Európa-liga
2020.09.16. 11:29

FFT-könyvklub: Varga Zoli disszidál

Labdarúgó NB I
2020.05.16. 14:33
Ezek is érdekelhetik