Nagybefektetők, eladó klubok, kevesebb néző: legyőzi a futball a recessziót?

Tavaly augusztusban Manszur sejk 200 millió fontért vásárolta meg a Manchester City együttesét, azt ígérve, hogy a Premier League nagy népszerűségnek örvendő, de középszerű csapatából világverő gárdát farag. Nemrég az összeg felét, mintegy 100 milliót ajánlott Kakának, az AC Milan briliáns játékmesterének szolgálataiért.

IRREÁLIS AJÁNLATOK, FENYEGETŐ VÁLSÁG

A hír nem csak a futball világát sokkolta. Miközben a válság egyre súlyosbodik, és a gazdasági bizonytalanság világméretű, az ajánlat ellentmond a realitásoknak. Sokak szerint a hír bizonyíték arra, hogy a futball nem sokban különbözik az őrültek házától. A százezer fontos heti bérek mára már általánossá váltak a Premier League-ben, és a nyolc számjegyű igazolási díjak sem számítanak kivételesnek. De a Kakáért ígért összeg azt sugallta, hogy míg a gazdaság valamennyi szektora nehéz időszak elé néz, addig a labdarúgást meg sem érinti a válság szele.

Az igazság persze némileg eltér ettől, valójában a City szédítő ajánlata a szabályt erősítő kivételek közé tartozott. A sejk szándékai között talán szerepelt egy ilyen mértékű költekezés olajügyleteken alapuló hatalmas vagyonából, de kevés vetélytárs engedheti meg magának a gazdasági tendenciák figyelmen kívül hagyását.

A labdarúgás, különösképp a Premier League szintjén, jobb helyzetben van a válságot illetően, mint számos más iparágazat, és még korai lenne a krízis teljes hatását felmérni. Az azonban biztos, hogy a recesszió nem hagyja érintetlenül a futballt sem. A ligában még a sikeresebb klubok is nehézségekkel küszködnek, hogy nyereségesek maradjanak, és a korábban a sportág világába csöppent klubtulajdonosok átértékelik helyzetüket.

Legalább három egyesület, az Everton, a Portsmouth és a West Ham eladó, utóbbi az izlandi bankválság egyenes következményeként, amely Björgolfur Gudmondssen tulajdonos anyagi helyzetét ingatta meg. A három klubon kívül több is alku tárgya lehetne.

A Chelsea-nél Roman Abramovics, az angol labdarúgás ez idáig leggazdagabb embere jóváhagyott egy költségcsökkentő intézkedést, amely által a klub 2010-ig gazdaságilag önállóvá és működésileg függetlenné válhat a milliárdos magánvagyonától.

A Manchester United és Liverpool drukkerei eközben azt latolgatják, hogy a tulajdonosok hogyan fizetik majd vissza a klubok megvásárlására fölvett hatalmas hiteleket.

A Liverpool amerikai társtulajdonosai, George Gillet és Tom Hicks 350 millió fontot vettek fel, évente 16 millióval kamatozik a visszafizetendő összeg.

Az Old Traffordon a Glazer család kiemelkedően magas adóssága 2007 júniusáig 667 millió fontra rúgott, a tulajdonosnak évi 82 millióval kell többet fizetnie. Bár az MU 210 millió fonttal a liga legnagyobb pénzforgalmat lebonyolító csapata, a nyomás így is nagy a klubon, hogy a pályán és azon kívül is jól teljesítsen.

KULCSFONTOSSÁGÚ A JOGOK ÉRTÉKESÍTÉSE

Az egyesületeknek titkos reményt jelent a válság túlélésére az új megállapodás a közvetítési jogokról. Az erről folyó tárgyalások karácsony előtt kezdődtek, és részben február elején értek véget. A képlet egyszerű: a tévéközvetítési jogokból befolyó összeg teszi ki a klubok bevételeinek nagy részét.

A legutóbbi szerződés, amelyet három évre kötöttek, s következő szezon végén, 2010-ben jár le, 2.73 milliárd fontról szólt, s ebből 1.7 milliárd a hazai közvetítési jogokból folyt be, amelyeket a Sky és Setanta Sports vásárolt meg. A 2010-től szóló szerződés kapcsán a Skynak az egész médiát érintő csökkenő reklámpiac miatt kellett szembenéznie a válsággal, míg a Setanta pénzt szabadított fel, hogy ajánlatára fedezete legyen. Egyik cég sem engedhette meg magának, hogy lemondjon a jogokról, ugyanakkor csak nagy erőfeszítések árán tudták „tétjeiket” emelni.

Az új kontraktusban szereplő összeg brit sajtóértesülések szerint meghaladja a jövőre lejáró szerződés összegét, s a klubok annak ellenére nyugodtan tekinthetnek a jövőbe, hogy a játékosok szerződéséről szóló tárgyalásokra és a középtávú tervekre csak áprilisban térnek vissza, amikor is konkrétan körvonalazódik, mi is lesz pontosan a hat csomagban árult közvetítési jogok sorsa. Ami viszont már tény: a téli átigazolások során a Premiership 20 csapata 160 millió fontot költött játékosvásárlásra.

SZPONZORKERESŐ

A szponzori bevételek terén nem lesz könnyebb a helyzet, egyre több az arra mutató jel, hogy a klubok már nem várhatják el, hogy a támogatók ostromolják őket. A West Ham mezszponzor nélkül játszott hetekig, miután az XL utazási iroda csődbe ment, és még a MU sem mehet biztosra az American International Group (AIG) biztosítót ért csapások után.

A cég nem hosszabbítja meg 2010-ben lejáró mezszponzori szerződését – csupán az nem biztos, hogy az AIG által kezelt MU Finance, a biztosításokat, hiteleket, jelzáloghiteleket kínáló alap működtetésére még öt évig fizeti-e a megállapodásban szereplő évi ötmillió fontot. Ami borúlátásra adhat okot, hogy a gazdasági életnek éppen ebbe a szegmensébe csapott bele a legnagyobb erővel a ménkű, viszont az amerikai Federal Reserve 120 milliárd dolláros injekcióval sietett az AIG segítségére likviditási gondjai enyhítésére. Más kérdés, hogy teniszben az Egyesült Államok Davis-kupa-csapatát támogató AIG már outra került: nem hosszabbít szerződést.

Steve Martin, az M&C Saatchi Sport and Entertainment vezérigazgatója – akinek ügyfelei között szerepel az FA, a Carlsberg, a Coca-Cola; a ligával, valamint Wayne Rooneyval is munkakapcsolatban áll – azt állítja, hogy a kluboknak és a sportjogok felett rendelkező jogi képviselőknek keményebben kell dolgozniuk azért, hogy a szponzori kapcsolatok ismét megélénküljenek.

„A futball a sportágat övező hatalmas népszerűsége miatt jobb helyzetben van a többi sportágnál, ennek ellenére szembe kell néznünk a valósággal. A jelenlegi helyzetben egyre nehezebb lesz a támogatókat a sporthoz csábítani, és ezt mindenkinek fel kell ismernie. A kluboknak és tulajdonosaiknak kreatívabbnak kell lenniük abban, hogy mit is ajánlanak a szponzoroknak, a játékosoknak pedig szerződéseikért cserébe több áldozatot kell hozniuk.”

Ugyanennyire döntő hatással lehet a válság a bérleteladásokra, valamint a (társ)vendéglátó-ipari egységekre. A legtöbb cégnek és munkatársának a szezon végéig tartó szerződése van, de májusban kiderül, hogy a visszaesés mekkora pusztítást végzett a társ-szórakoztatóegységek költségvetésében.

Idáig úgy tűnik, hogy a meccsek látogatottsági mutatói még tartják magukat, csupán egyszázalékos a visszaesés az előző szezonhoz képest.

ELSZIVÁRGÓ SZURKOLÓK

Az elmúlt évtized emelkedő jegyárai azonban próbára tették a szurkolók hűségét, az üres széksorok egyre gyakoribb látványa pedig aláaknázhatja a piacot. Egy friss kutatásból az derült ki, hogy a nagy nyomás alatt, az anyagilag bizonytalan helyzetben sokan válnának meg bérletüktől. A Virgin Money több mint 3000 szurkolót érintő felmérése alapján minden negyedik drukker állította, kétszer is meggondolná, hogy meghosszabbítsa a bérletét.

A háztartásokon lévő nyomás nem az egyetlen tényező, ami miatt a rajongók távol maradhatnak. Az évről évre emelt jegyárak túlfeszítették a húrt a drukkereknél, sokak inkább csak mellékszereplőknek érzik magukat az egyre inkább a televíziócsatornáknak kedvező cirkuszban. Steve Powell, a futballszurkolók egyesületének vezetője is hasonló állásponton van.

„Az emberek egyre kevésbé költekeznek, ez elkerülhetetlen. Felteszik majd a kérdést, hogy képesek-e kifizetni azt a hatalmas összeget, amelyet a klubok követelnek. Alaposan meg fogják nézni az árakat. Sokan hitelt vesznek fel a bérletek vásárlásához, a jelenlegi helyzetben ezt mindenki kétszer is meggondolja.”

A szurkolók jóindulata a játékosok irányában hamarosan megcsappanhat, ha a visszaesés nem enyhül.

„A legtöbb drukker nem a fizetéseket nehezményezi, de azt szeretné látni, hogy ezért a játékosok tegyék ki a szívüket a pályára. Mert heti 60 000 fontért az alibizést nehezményezik, ettől a szurkolók hamar ellenségessé válnak, pláne ha a munkájuk veszélyben van, és szenvednek a jelzáloghitel törlesztésétől is. Azt akarják látni, hogy mindenki egyformán keményen hajt, akkor is, ha nem megy a játék.”

A JÓMÓD MARAD

A játékosok talán nehezebben jönnek ki a szurkolókkal, de jövedelmükre – pláne az elit futballistáknál – ez nem lesz túl nagy hatással. Az olyan focisták száma, akik anyagilag komolyan befolyásolhatják egy klub helyzetét, alacsony, és ahogy Kaká példája mutatja, áruknak csak a tulajdonosok képzelete szab határt.

A Wassermann Media Group vezérigazgatója, Sam Rush, akinek ügyfelei közé tartozik Michael Owen, Steven Gerrard és Jamie Carragher, azt állítja, a legjobbak a hanyatlás ellenére is virágzó jómódban fognak élni.

„Nincs semmi jele annak, hogy hanyatlana a vásárlókedv a topjátékosok megszerzésére. Ez a futball különleges üzleti modelljére vezethető vissza, amely a játékosok köré épül. Ők a fő alkalmazottak, a klubok feltehetőleg előbb fognak takarékoskodni, kiadásokat lefaragni minden más területen, mint hogy egy-egy sztárjuktól meg kelljen válniuk. Az egyesületek összehúzzák a nadrágszíjat, és minden eddiginél jobban igyekeznek egyensúlyban tartani a mérleget, de a labdarúgók lesznek az utolsók, akiknek szembesülniük kell a nehézségekkel.”