Feyenoord: Leo Beenhakker lehet az új vezetőedző

Vágólapra másolva!
2009.01.16. 16:30
Holland sajtóértesülések szerint a lengyel válogatott szövetségi kapitánya, Leo Beenhakker számít az első számú várományosnak a holland bajnokságban szereplő Feyenoord megüresedett vezetőedzői posztjára.
A 66 éves holland szakember már irányította a rotterdami csapatot 1997 és 2000 között, sőt 1999-ben bajnoki címet ünnepelhetett az együttessel.Természetesen más jelöltekről is hallani, közülük Mario Been, a NEC Nijmegen trénere, és a korábbi holland válogatott játékos, Wim van Hanegem pályázik a legjobb eséllyel arra, hogy leülhessen a rotterdami kispadra. Előbbit állítólag egyes vezetők szeretnék a Feyenoordhoz hozni, míg utóbbi tíz évig szolgálta a klubot játékosként, valamint 1993-ban a holland bajnokságot is megnyerte vele edzőként.A Feyenoord azután bocsátotta el edzőjét, Gertjan Verbeeket, hogy a csapat nagyon gyengén szerepel a holland bajnokságban, és csak a 12. helyen áll.
Legfrissebb hírek

Hollandia: Beenhakker újra nagy kalandja színhelyén

Minden más foci
2013.06.18. 11:18

NS: Beenhakker az Újpestről és Mourinhóról; Kemény: kapitányból elnök? - szombat

Labdarúgó NB I
2012.12.14. 23:31

Real Madrid: Mourinho még az idén megelőzheti Capellót

Spanyol labdarúgás
2012.08.21. 13:14

Újpest: Beenhakker már a holland pályákat járja, aligha tér vissza

Labdarúgó NB I
2011.10.27. 15:02

Újpest: Beenhakker autóját leadták, de a szakember ígéri, visszatér

Labdarúgó NB I
2011.10.05. 07:22

Az Újpest a legjobb hatba vágyik Szpisljakkal

Labdarúgó NB I
2011.08.10. 14:19

Újpest: Beenhakker megérkezett, a pénteki sajtótájékoztatón mutatják be

Labdarúgó NB I
2011.07.28. 23:59

Feyenoord: Beenhakker távozik a rotterdami klubtól - hivatalos

Minden más foci
2011.01.18. 11:24
Ezek is érdekelhetik