Flamengo: sztárvendégnek hívják id. Albert Flóriánt

Vágólapra másolva!
2008.11.19. 15:01
Idősb Albert Flórián meghívást kapott Brazíliába, a Flamengo csapatához. A brazil együttes november 30-án játszik bajnoki mérkőzést a Maracanában a Goias ellen, ezen a találkozón vesz részt az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó.
A Nemzet Sportolója nem csupán a bajnokin vesz részt, hanem bemutatják neki a klubot, valamint történelmét.A Flamengónál tett látogatásán részt vesz még ifj. Albert Flórián utánpótlásért felelős szövetségi edző, Marcio Bittencourt FIFA-játékosügynök, Reginaldo de Oliveira, valamint Karacs Attila menedzser.Érdekesség, hogy az 1960-as években Albert Flóriánt többször is hívták a Flamengóhoz (négy mérkőzésén pályára is lépett), ám az akkori politikai helyzetben nem tudott a brazil sztárcsapathoz igazolni. A „Császár” a mai napig nagy tiszteletnek örvend Dél-Amerikában, a meghívás egyfajta tisztelgés a magyar játékos pályafutása előtt.

DÓZSA–FRADI 1967-BŐL

DÓZSA–FRADI 1967-BŐL

Legfrissebb hírek

U20-as csapattól kaptak egy ötöst – kínosan indult a Ten Hag-éra a Leverkusennél

Német labdarúgás
2025.07.19. 09:49

Klub-vb: „Továbbra is Európában játszik az elit” – Filipe Luís

Klub-vb
2025.06.30. 09:38

Kane duplázott, a Bayern négy gólt szerezve győzte le a Flamengót

Klub-vb
2025.06.30. 00:07

Keleti királyok: Masopust, Jasin, Albert, Blohin, Belanov

Népsport
2025.06.29. 10:32

„Nem tudom, melyik ujjamba harapjak” – Giovane Elber a Flamengo–Bayernről

Klub-vb
2025.06.25. 10:13

A Chelsea nyerte a ki-ki meccset, s továbbjutott a Flamengo mögött a klub-vb-n

Klub-vb
2025.06.25. 07:54

Klub-vb: kétségbe vonja a dél-amerikai sikerek értékét az angol média

Klub-vb
2025.06.21. 17:06

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
2025.06.20. 22:14
Ezek is érdekelhetik